Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy hétfőn a Richter volt a magyar tőzsde "nehezéke", kedden az OTP lépett a helyére, bár a gyógyszergyártó árfolyama - ha kisebb mértékben is - de továbbra is csökkent. Az OTP azt követően esett, hogy Ukrajnában jelentősen megemelte a kamatot a jegybank, amit azonban az elemző azért tartott furcsának, mert, mint mondta a kamatemelés közvetlen hatása minimális, így csak a befektetői hangulat változásával magyarázható.

A Mol 130 forinttal, 1,10 százalékkal 11 710 forintra csökkent, 664,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 2,58 százalékkal 4150 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,79 százalékkal 397 forintra erősödött, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 34 forinttal, 0,89 százalékkal 3766 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1504,82 ponton zárt kedden, ez 2,84 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!