A K&H idén tavasszal több mint 2000 prémium, azaz az átlagosnál nagyobb megtakarítással rendelkező magánbefektetőt kérdezett meg arról, milyen típusú eszközökben tartják megtakarított pénzüket, miért választják a befektetési alapokat, illetve hogyan befolyásolta megtakarítási szerkezetüket a tartósan alacsony kamatkörnyezet.

Az eredményekből az látható, hogy a prémium ügyfelek körében a befektetési alapok a legnépszerűbbek, második helyen a bankbetétek állnak. Előbbivel a megkérdezettek 36, utóbbival 24 százalékuk rendelkezett. Ezeket követően azonos arányban, minden tizedik magánbefektető tartja pénzügyi tartalékait államkötvényben, befektetéssel kombinált biztosításban, részvényekben és devizában - mondta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

A befektetési alapokkal rendelkező válaszadók egy meglehetősen tapasztalt ügyfélkört jelentenek, 54 százalékuk már több mint 5 éve rendelkezik ilyen fajta megtakarítással, csupán további 7 százalékuknak van kevesebb, mint egy éve befektetési alapja. Az alapvetően óvatos ügyfélkör leginkább a tőkevédett és a biztonságos befektetési alapokat választja. Ugyanakkor a kényelem és a hozzáértés is fontos szempont, hiszen 13 százalékuk azért tartja megtakarításait befektetési alapokban, mert az nem igényel napi szintű odafigyelést a részükről és ugyanennyien azért, mert a szakemberek leveszik a döntési terhet a vállukról.

A tartósan alacsony kamatkörnyezet kimozdította a befektetőket, akik inkább a magasabb hozam lehetőségét nyújtó eszközök felé fordultak. A válaszokból is az derül ki, hogy a csökkenő kamatszint nagymértékben befolyásolja az ügyfelek megtakarítási szokásait. A megkérdezett magánbefektetők többsége (54 százalékuk) már növelte a betétnél magasabb hozampotenciállal rendelkező eszközök arányát, míg közel egyharmaduk - bár zavarónak tartja az alacsony betéti kamatkörnyezetet - egyelőre még nem változtatott megtakarítási szerkezetén  - tette hozzá Zobor. Véleménye szerint a jövőbeli tendenciákat jól jelzi, hogy míg jelenleg a válaszadók háromnegyedénél jelenleg 50 százalék, vagy az alatti az adómentes eszközök aránya, többségük már tervezi növelni a kamatadó- és/vagy eho-mentes megtakarítások arányát .

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!