A döntés értelmében az Opus Global a Konzum PE Magántőkealappal szemben fennálló korábbi, 1 milliárd 313 millió forintos kölcsöntartozását új részvények zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti ki - írja az MTI.

Az Opus a döntés szerint 2 067 716 darab 25 forint névértékű, 'A' sorozatú új részvényt bocsát ki, amelynek lejegyzésére a Konzum PE Magántőkealap jogosult. A kisbefektetők érdekeit szem előtt tartva a társaság igazgatósága úgy döntött, hogy a hétfői, 635 forintos záróárfolyamon határozza meg az új részvények kibocsátási értékét.

A közlemény szerint a tranzakcióval a Konzum PE Magántőkealap az alaptőke-emelést követően 20,33 százalékra növeli az Opus Global Nyrt.-ben meglévő tulajdonát.

A tőzsdei társaság az alap által korábban biztosított tőkét két célra használja, 263 millió forintos kölcsönt folyósított az érdekeltségében lévő Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nek a Diófa Alapkezelő 5 százalékos tulajdonának megszerzéséhez, valamint 1 milliárd 50 millió forintot biztosít a tulajdonában lévő Wamsler SE-nek. Utóbbi az anyavállalatától kapott tőkét a salgótarjáni kazángyárában tervezett, összesen 3,6 milliárd forint értékű gyárrekonstrukciós- és fejlesztési program megvalósítására fordítja, amelyet kedden az Opus Global igazgatósága jóváhagyott.

Az Opus Global Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek, a papír a keddi kereskedést 662 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb árfolyama 805 forint, a legalacsonyabb 32 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!