Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A piacok szoros figyelemmel követik az Alibaba hongkongi részvénykibocsátási tervét, mert ebből is információkat gyűjtenek a gazdasági környezet alakulásáról, és képet alkotnak a kínai kormány helyzetértékeléséről.

Bár hivatalosan nem tűztek ki új célidőpontot, a várakozások szerint az Alibaba már októberben tőzsdére léphet Hongkongban, és még mindig 10-15 milliárd dollár tőkét gyűjthet be a részvénykibocsátásból. A végösszeg annak függvénye, hogy enyhülnek-e politikai feszültségek és javulnak-e a piaci feltételek addig.

Az Alibaba vezetése a múlt héten döntött úgy, hogy elhalasztják az augusztus végére tervezett részvénykibocsátást Hongkongban. A döntés hátterében az áll, hogy a közel három hónapja elindult és egyre hevesebb, gyakran erőszakba torkolló kormányellenes tüntetések káoszba taszították a volt brit gyarmatot, a Kína fennhatósága alá 1997-ben visszakerült Hongkongot.

A pénzügyi és politikai stabilitás felborulásának következményeként a hongkongi tőzsde irányadó indexe héthavi mélypontra süllyedt a múlt héten.
Az Alibaba 2014-ben vezette be részvényeit a New York-i tőzsdére, amivel 25 milliárd dollár tőkét vont be. Piaci tőkeértéke meghaladja a 461 milliárd dollárt, és ezzel a legnagyobb tőzsdén jegyzett kínai cég.

A március végével záródott pénzügyi évben az Alibaba forgalma az előző évhez képest 51 százalékkal, 376,844 milliárd jüanra (56,152 milliárd dollárra) nőtt. Az adózott eredménye pedig 87,600 milliárd jüan (13,053 milliárd dollár) lett az egy évvel korábbi 80,234 milliárd jüan (11,955 milliárd dollár) után. Az új pénzügyi év június 30-án végződött első negyedében nyeresége és bevétele egyaránt felülmúlta a piaci várakozásokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!