Alig erősítette a forintot a rekordalacsony infláció

Alig volt hatással a magyar devizára az, hogy több évtizedes mélypontra esett a pénzromlás üteme, napközben kicsit ráijesztettek a piacra, hiszen majdnem 296-ig szaladt az euró jegyzése, délutánra azonban visszakorrigált a forint.
Beke Károly, 2013. május 14. kedd, 17:59
Fotó:

A keddi kereskedés második felében 293,93-nál állt a forint az euróval szemben, ez 0,2 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értéknél. A dollár ellenében 226,57-ig kapaszkodott a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank délután 235,95 forintba került. A nemzetközi piacokon eközben egyhelyben oldalazott az euró a dollárral szemben, délután 1,29677-nél állt a keresztárfolyam.

A jelek szerint kedden semmi nem mozgatta meg a befektetők hangulatát, a hétfői ijedség után a Fed kötvényprogramjának befejezése sem volt a középpontban. Európában a bankunió körüli viták kerültek elő az eurócsoport hétfői ülése után, míg Magyarországgal kapcsolatban továbbra is azt találgatják a befektetők, mikor lesz esélyünk kikerülni az uniós edp-eljárás alól.

Alig változtak a referenciahozamok a magyar állampapírok másodlagos piacán kedden. A rövid oldalon stagnáltak a hozamok, és éven túl is csak 1-3 bázisponttal emelkedtek a benchmarkok, amelyek így 3,98 és 5,40 százalék között szóródnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nylonzsak, 2013.05.14 19:18

Lehet hogy a fölös forintmennyiséget felszívja az állampapírpiac?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2013.05.14 18:14

Az extra alacsony inflációból következik, hogy nyugodtan tovább lehet és fogják is vagdalni az alapkamatot, vagyis ez devizakereskedelmi alapon forint gyengülést kell hogy okozzon...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html