Az elemzői várakozásokat hajszállal de szinte minden soron túlteljesítette a Mol az idei második negyedévben, a 160 milliárdos tiszta negyedéves EBITDA-val a cég az első félévben már valamivel több mint egymilliárd dollár EBITDA-t termelt. A társaság célja az idén a kétmilliárd dolláros EBITDA. Így nem véletlen hogy Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a gyorsjelentéshez fűzött kommentárjában egyértelműen bizakodóan nyilatkozott arról, hogy a kétmilliárdos célt túl fogják szárnyalni. A vezérigazgató persze hivatalból is bizakodhatna, de a mostani gyorsjelentés kapcsán az elemzők is hasonló várakozásokat fogalmaztak meg úgy, hogy a negyedéves teljesítményre a jelentett számoknál ha hajszállal is de alacsonyabb számokat vártak (158-159 milliárd forint).

A 81,5 milliárdos nettó eredmény is jobb lett az általában valamivel 80 milliárd alatti összegeket váró elemzői becsléseknél, egyedül a 82 milliárdos tiszta üzleti eredmény maradt el minimális mértékben a várakozásoktól. Ugyanakkor az olajtársaság az előző év hasonló időszakával összehasonlítva gyengébb teljesítményt nyújtott. Ez azonban a külső környezet ismerők számára nem lehetett meglepő, hiszen az előző év második negyedévével összehasonlítva a kőolajárak 26, a finomítói árrés pedig 14 százalékkal csökkent és hasonló mértékben esett a petrolkémiai árrés is.

Az olajpiaci árak és árrések volatilitására a gyorsjelentés is felhívja a figyelmet. A Mol 30-50 dolláros olajárat és a mostani negyedévihez hasonló, a tavalyi kifejezetten magas finomítói és petrolkémiai árrés csökkenését feltételezve tartani kívánja 2 milliárd dollár feletti EBITDA várakozását stabil cash-flow pozíció megőrzése mellett.  Ezzel összhangban és tekintettel a külső környezetre a Mol további 200 millió dollárral, 1,1 Mrd dollárra csökkentette a maximális organikus beruházási tervét. Ez egyébként 200 millió dolláros csökkenést jelent. Az idei kétmilliárdot meghaladó EBITDA terv egyébként a tavalyihoz képest alacsonyabb, akkor 2,5 milliárd dollár jött össze, míg most az első félévben 432 millió dollárt költöttek erre.

A kitermelés eközben ha eredményességben az alacsony olajárak miatt nem is, mennyiségben növekszik, az idei első félévben már meghaladja a 111 ezer hordós szintet naponta, túlszárnyalva  az év egészére tervezett 105-110 ezer hordós szintet. A downstream üzletágban a mérséklődő finomítói marginok mérsékelték az üzletág teljesítményét is, ugyanakkor a petrolkémia és az egyre növekvő fogyasztás mellett növekvő kiskereskedelem ezen sokat tudott szépíteni.

A Mol gyorsjelentése így hozta, némileg még túl is teljesítette az elemzői várakozásokat, annyival azonban nem, hogy nagy pozitív meglepetést jelentsen. A stratégia nem változott, az alkalmazkodás az alacsony olajárakhoz azt jelenti, hogy a társaság erőteljesen mérsékli beruházásait, csak abba fektet ami már alacsony olajárak mellett is jövedelmező. Ugyanakkor folyamatosan aratja le annak előnyeit hogy integrált olajcégként az alacsony olajárakra mellett jellemzően magasabb marginnal működő finomítás és vegyiparba korábban sokat ruházott be.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!