A magyar állampapír plusz bár öt éves futamidejű, öt év előtt is vissza lehet váltani egy nagyon kedvező, alacsony, körülbelül 0,25 század százalékos költséggel, illetve minden évben egy tíznapos időszakban költségmentes lesz a visszaváltás - idézi az MTI Regős Gábort, aki erről az M1-en beszélt.

A közgazdász szerint a visszaváltással megérheti olyanoknak is váltani, akik úgy gondolják most, hogy csak egy évre fektetnék be pénzüket. Még a visszaváltás költségével is az átlagosnál kicsivel magasabb kamatot tudnak elérni, ha pedig bent tartják egy év után még egy évre, a mai tudásunk szerint még magasabb kamatot eredményez.

Arról, hogy a SZÉP kártyákon fennmaradó összeg már nem törlődik el automatikusan, Regős Gábor úgy vélekedett, hogy a változás elnyújtottabb fogyasztást eredményez a turizmusban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!