Elképesztő étvággyal fogadták a befektetők a lengyel e-kereskedelmi platform, az Allegro részvényeit mindjárt tőzsde bevezetésének első napján. A cég részvényei a kibocsátási áruknál 65 százalékkal zártak magasabban hétfőn, kedden délelőtt további 12 százalékkal emelkedtek.

A varsói tőzsde eleve 15 perces késlekedéssel indította el a részvények kereskedését, mivel nem voltak biztosak abban, hogy rendszerük bírni fogja a papírok iránti hatalmas keresletet. A nyitásban már 65 zlotys áron forogtak részvények, ez jóval magasabb a 43 zlotys kibocsátási árfolyamnál, szerda délelőtt már 79 eurón is járt árfolyamuk.

A tegnapi nyitóárral számolva az Allegro piaci kapitalizációja már meghaladta a 66 milliárd zlotyt, ez nagyjából 17,4 milliárd dollárnak felel meg. Csak összehasonlításképpen, a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb kapitalizációjú részvénye jelenleg az OTP, a bank piaci értéke nem éri el a mostani árfolyamon a 10 milliárd dollárt sem.

Lesz még idén nagy kibocsátás

A mostani bevezetés nagyon jót tehet a varsói tőzsdének a Financial Times szerint, mivel az évek óta forgalomcsökkenéssel küzdött. Idén lesz még izgalmas IPO a lengyel piacon, a mobiltelefonos játékokkal foglalkozó Huuuge és a fizetős tévészolgáltatást nyújtó Canal+ Polska részvényei is érkeznek a tervek szerint még az év vége előtt.

Az Allegro az elmúlt időszakban jelentősen profitált a járvány nyomán átalakuló vásárlási szokásokból. Csak elég egy pillantást vetni a nagy versenytárs Amazon.com árfolyamára, ami január óta 80 százalékkal emelkedett.

A lengyel középosztály húzza a piacot

Az Allegrót 1999-ben alapították, a cég elsősorban a lengyel piacra koncentrál, ami az egyik leggyorsabban növekvő az európai országok közül köszönhetően a gyors ütemben gyarapodó középosztálynak. Ugyanakkor a cég nemrég olyan funkciókat is lehetővé tett, amellyel a külföldi piacok is elérhetővé váltak.

A céget közleményük szerint 2017-ben vásárolták meg magántőkealapok, a Mid Europa Partners (amely a magyar Waberer's megvásárlásakor ennél sokkal rosszabb üzletet csinált) a Permira és a Cinven, akkor összesen 3,25 milliárd dollárért. A megvásárlás óta cég árbevétele 102 százalékkal, EBITDA-ja 113 százalékkal emelkedett, alkalmazottainak létszáma 1380 főről 2300 főre. A kibocsátással a korábbi tulajdonosokhoz összesen 1,76 milliárd dollár folyt be, viszont ha élnek a túljegyzési opció biztosította lehetőségekkel, akkor ez valamivel 300 millió dollár feletti összeggel nőhet még. A korábbi tulajdonosok részesedése a kibocsátást követően is 70 százalék közelében marad.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!