A közlemény szerint szintén rekordot jelent a konszolidált EBITDA (adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) értéke, amely meghaladta a 6,2 milliárd forintot az első fél évben, és amely 98 százalékkal több a múlt év azonos időszakában mértnél.

Az EBITDA jelentős növekedésében kulcsfontosságú volt a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központ megugró bevétele és a pandémia miatt tavaly megtorpant kiskereskedelmi üzletág visszapattanása - ismertették a közleményben. A 2020-ban akvirált 15 megawattos szélerőműpark és a felújított gibárti vízerőmű többleteredménye szintén kivette a részét a szignifikáns növekedésből - tették hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett jelentés szerint az Alteo csoport 19,78 milliárd forint árbevételre tett szert az első fél évben, ez 22 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

"Az eredmények megerősítik abban, hogy jó úton járnak, és az eddigi szellemben kell folytatniuk a még 2019 őszén bemutatott, a 2024-ig tartó időszakra vonatkozó stratégiájukat. Tájékoztatása szerint kiemelt figyelmet fordítanak a Szabályozási Központra, aminek érdekében rugalmas és magas hatékonysági fokú gázmotoros kapacitásokkal bővítik a szabályozási központot, és annak informatikai hátterét is tovább erősítik" - mondta el Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója.

Chikán beszámolt a társaság egyik legújabb fejlesztéséről, egy 5 megawattos teljesítményű energiatároló egység megvalósításáról, amelyet a Kazincbarcikai Fűtőerőműben helyeznek majd üzembe várhatóan még az idén. Arra is kitért: egyre több jel utal arra, hogy csak átmeneti és kismértékű az a lassulás, amelyet a pandémia néhány üzletág (hulladékgazdálkodás, elektromos mobilitás, megújulótermelés-menedzsment) esetében okozott. Ezeken a területeken hasonló fellendülésre számítanak, mint amilyen a kiskereskedelmi szegmensben már lezajlott.

A társaságot a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, részvényei kedden 1450 forinton zártak; azok árfolyama egy éven belül 738 forint és 1530 forint között változott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!