Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A menedzsmentopciós programról is dönt a leányvállalatok kiválása mellett a Synergon július 24-én tartandó rendkívüli közgyűlése. Az opciós program szerint a vezetők összesen 610 ezer darab részvényre nyerhetnek vételi jogosultságot a lehívást megelőző 180 nap forgalommal súlyozott átlagárán, de legalább 1800 forinton, ha az árfolyam meghaladja ezt a szintet. Az opciós program figyelembe véve a jelenlegi 700 forint alatti tőzsdei árfolyamot jelenleg kevés ösztönző erővel bírhat. Ráadásul ha bekövetkezne is az árfolyam közel triplázódása, a program jellegéből adódóan akkor is csak abban az esetben lenne érdemes lehívniuk a vezetőknek, ha a Syergon részvények árfolyama éppen meredek emelkedő trendben lenne, hiszen akkor érhetnének jóval többet a 180 napos átlagárfolyamnál.


Ugyanakkor az igazgatóság további sajátrészvény vásárlásokra kaphat felhatalmazást, az indokás szerint beavatkozási lehetőségének megteremtése az árfolyam

stabilizálása érdekében a tőkepiaci jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vétele mellett. Ezzel kapcsolatban nem szűkkeblű a cég, hiszen a felhatalmazás 610 ezer darab részvény megvásárlására szól, legfeljebb a cég egy részvényre jutó sajáttőke értékének négyszeresén, ami valamivel 1800 forint feletti maximális árfolyamot jelenthet. A felhatalmazás a közgyűlési jóváhagyás esetén 18 hónapra szólhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!