A kereskedés utolsó harmadában a DJIA 0,6, az S&P 500 0,8, a Nasdaq 1,2 százalékos mínuszban járt. A New York-i parketten még a kedvező eredményeket közlő cégek részvényeit is büntették; a vártnál rosszabb előrejelzést adó technikai cégek részvényei között pedig agresszív eladás indult meg. Az európai Stoxx 600-as index csütörtökön immár második napja csökkent, ezúttal 0,3 százalékkal. A nyugat-európai tőzsdeindexek közül a bécsi és a milánói tudott emelkedni; utóbbinak jót tett a csütörtökön bejelentett megszorításokra adott hitelminősítői reakció - az S&P közölte, hogy biztosítva látja Olaszország hitelbesorolását az intézkedések után. A CAC-40 értéke 0,5 százalékot apadt. A DAX 0,7 százalékos mínuszának zömét az ipari papírok adták, a Lufthansa és a MAN elvárásokat is túlszárnyaló profitjelentése ellenére. A visszaesést még a Merck kedvező második negyedéves eredménye, valamint az ezzel párhuzamosan közölt, optimista előrejelzése sem tudta mérsékelni. A gyógyszergyártó mellett a VW is a várakozásokon felüli teljesítményről adott hírt; mindkét részvény jegyzése 3 százaléknál is többet emelkedett. Csalódást okozott eredményével a Continental és a Puma is, a részvényeik jegyzése visszaesett. Az FTSE 100 0,1 százalékkal csökkent, elsősorban a bankpapírokat sújtó eladási hullám miatt. A BAT még szerdán közölte második negyedéves eredményét, a Morgan Stanley erre reagálva csütörtökön rontott a részvényre vonatkozó ajánlásán - ez a hír 2 százalékkal értékelte le a papírt. Az AstraZeneca rallyja szépítette a londoni parkett teljesítményét - a gyógyszergyártó kedvező második negyedéves eredményére hivatkozva közölte: megduplázza részvény-visszavásárlási programját.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!