A jókedvet az táplálja, hogy körvonalazódik az amerikai autóipar állami megmentésének a terve, illetve a megválasztott elnök, Barack Obama a hét végén fél évszázada nem látott méretű közmunkaprogramot hirdetett meg, amely szerinte 2,5 millió embernek ad majd munkát. A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones 1,59 százalékos nyereséggel kezdett, míg a Nasdaq piac 2,11 százalékos pluszban nyitott. Az S&P 500-as 1,32 százalékos drágulással indult. Ugyanakkor egy fél óra elteltével a Dow már 2,8 százalékos, az S&P 3,2 százalékos pluszban volt. A New York-i kezdés idején a nyugat-európai tőzsdemutatók közül a londoni FTSE-100 4,75 százalékos, a Frankfurti DAX-30 6,53 százalékos, a párizsi CAC-40 6,54 százalékos nyereségben volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!