A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,09 százalékkal, 25 450,11 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 0,21 százalékkal gyengült, és 2743,04 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,18 százalékkal lett alacsonyabb, és 7408,14 ponton zárt.

A piaci hangulat részben annak tulajdoníthatóan romlott, hogy februárban visszaesett a foglalkoztatás növekedése az Egyesült Államokban, az év második hónapjában a várt 181 ezer helyett 20 ezerrel bővült a foglalkoztatás a nem mezőgazdasági ágazatokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.

A befektetői kockázatvállalási kedvet visszafogta az is, hogy a pénteken megjelent adatok szerint februárban az utóbbi három év legerősebb ütemével csökkent Kína exportja, importja pedig már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott újabb jeleként annak, hogy lassul a gazdasági növekedés az élénkítést célzó intézkedések dacára.

A kínai gazdasági aktivitás lassulására utaló adatok alig egy nappal követték az Európai Központi Bank lefelé módosított növekedési előrejelzését; a világgazdasági aktivitás lassulására utaló jelek miatt a részvényárfolyamok esést mutattak.

Az olajárak esése lefelé húzta az energiaszektor árfolyamait, a technológiai ágazat részvényei is gyengén teljesítettek - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!