Amerikai cégeredmények: hasít a Google, zuhan a Caterpillar

Vegyesek voltak a harmadik negyedéves eredmények az amerikai vállalatoknál - mondta a Budapest Alapkezelő részvényelemzője. Richter Pál szerint bár a vállalatok több mint kétharmada már közzétette számait, ezen a héten további ismert társaságok, mint a Facebook, vagy a Metlife ismertetik eredményeiket.
Inforádió, 2015. november 3. kedd, 15:08
Fotó: Reuters

"Eddig nagyjából a vállalatok 70 százaléka tette közzé harmadik negyedéves számait. Ami a meglepetések arányát illeti, nagyjából a várakozásoknak megfelelő számokat publikáltak a cégek" - mondta Richter Pál, a Budapest Alapkezelő részvényelemzője az InfoRádiónak.

Hozzátette: árbevétel oldalon, eredmény szinten enyhe 5 százalékos pozitív meglepetésről lehet beszámolni. Ami a növekedést illeti, ott árbevétel oldalon 5 százalékos visszaesés tapasztalható, míg eredmény oldalon körülbelül 4 százalékos visszaesés.

"Ha szektorok szintjén vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a növekedés elsősorban a Telecom szektorban tapasztalható és az egészségügyben. A visszaesés pedig az alacsony olajár következtében az energia és a nyersanyag ágazatokban a legnagyobb" - fogalmazott az elemző.

Pozitív meglepetésként kiemelhetők az Alphabet, régebbi nevén a Google számai, ami szinte minden várakozás fölé tudott kerülni a harmadik negyedévben, elsősorban hirdetések felfutásának köszönhetően, de mobil hirdetésekben is nagyon szép eredményt tudtak produkálni. A Google-nek 1 milliárd felhasználója van, 6 különböző termékskálán keresztül, ami nagyon impresszív szám. A cég számainak publikálását követően 10 százalékot emelkedett az árfolyama, a mindenkori csúcsra.

Az elemző negatív meglepetésként említette a Caterpillar gépgyártó céget, amely az energetikai és nyersanyag szektorhoz kapcsolódik.

"A gyenge számok a nehéz iparági körülményeknek tudhatók be, kitettségüket tekintve elsősorban az építőiparban vannak jelen, az energetikában az olajfúrások területén, illetve a nyersanyag-kitermelésben, a bányákban. Mindhárom ágazat, de elsősorban az energetika és a nyersanyag komoly problémákkal küzd az alacsony nyersanyagáraknak köszönhetően" - mondta Richter Pál.

A Facebook is a héten jelenti be eredményeit, hasonlóan nagy érdeklődésre tarthat számot még a Walt Disney, a Warren Buffet által fémjelzett Berkshire Hathaway, a pénzügyi szektorban pedig a Metlife biztosító.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK