Amerikai segítséggel szárnyal az OTP

A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe jelentős ugrással a pozitív tartományba került pénteken délután az amerikai munkanélküliségi adat megjelenése után.
NAPI, 2010. szeptember 3. péntek, 15:15
Fotó:

A BUX egy rövid reggeli időszaktól eltekintve az egész napot a negatív tartományban töltötte, ahonnan a fél háromkor publikált kedvező amerikai makroadat hatására 23 ezer pont fölé emelkedett, majd visszakorrigált 22 950 pont környékére, ami 0,4 százalékos erősödésnek felel meg.

A pesti parkett forgalma meglehetősen szerény, délután három óra után a hétmilliárd forintot sem érte el.

A vezető papírok vegyes teljesítményt nyújtanak. Míg a Mol jegyzése 21 300 forinton stagnált, addig az Mtelekom 0,3 százalékkal 686 forintra drágult.

Az OTP Bank részvénye közel 2 százalékkal 4970 forintig erősödött.

A Richter 0,3 százalékkal gyengülve 47 700 forintin forgott a zárás előtt szűk másfél órával.

A legnagyobb emelkedést a kereskedés záró szakasza előtt az RFV mutatta, a társaság részvénye jóval 10 százalék fölött drágult, kereken 8000 forintig drágult. A társaság távfűtési tendert nyert el a romániai Zilahon, amellyel megduplázza eddigi kapacitását.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK