Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vezető tőzsdéken elmúlt néhány napban tapasztalt visszapattanás ellenére nagyon pesszimistává vált Jim Stack, a Stack Financial Management vezetője a részvénypiac kilátásaival kapcsolatban. Az elmúlt évtizedekben befektetési alapokból álló portfóliók összeállításával meglehetősen szép eredményeket elérő szakértőre érdemes lehet hallgatni, a Marketwatch tudósítása szerint ugyanis időben jelezte a 2009 tavaszán megindult emelkedést a tőzsdéken.

Időközben folyamatosan optimista maradt a részvények kilátásaival kapcsolatban, azonban 2014-ben már úgy vélte, vége felé járhat az emelkedés, s tavaly év elején óta a részvénypozíciók leépítését javasolta ügyfeleinek. Legutóbbi elemzésében úgy vélte, hogy a piacon tapasztalt eladási hullámok, s azok egyre szélesebb körökre történő átragadása, azt a következtetést kell levonni, hogy a Wall Street-en jelenleg medvepiac van.

Olyan, mint egy medve

Ha valami úgy néz ki, mint egy medve, úgy jár, mint egy medve, akkor az a helyes, ha feltételezzük, medvével van dolgunk - mondta egy hétfői interjúban a szakértő.

Amit eddig láttunk a piacon, az csak a kezdet lehet. Az árfolyamok még sokkal tovább eshetnek, s a rossz időszak sokkal tovább tarthat, mint arra a legtöbben fel vannak készülve. Stack szerint az, hogy a medvepiac milyen mélységű lesz, időben meddig tart, sokban függ majd attól, kialakul-e recesszió az Egyesült Államokban.

Egyelőre ennek még nem látja jelét, azonban annak, hogy medvepiac van, számos klasszikus jellemzője felismerhető. A napi volatilitás kilőtt, a részvényvásárlásra felvett hitelek állománya már tavaly tavasszal csúcsra futott, s azóta csökken. Sok részvény már saját, egyéni medvepiacába keveredett, az S&P 500-as index kosarában szereplő részvények 60 százaléka már 20 százalékot meghaladó mértékben esett korábbi csúcsa óta, de hasonló a kép más vezető indexek, a Dow Jones Transportation és a Russel 2000-es index esetében is. Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt 35 évben az említett két index 20 százalékos esése mindössze 3 esetben előzte meg a teljes piacon a negatív trendfordulót.

Ráadásul egyre több és több részvénynél és szektorban ütnek az árfolyamok 12 havi mélypontot, sőt, van ahol egész szektorokra jellemző ez a folyamat.

Még nincs recesszió, de lehet

Stack szerint ugyanakkor egyelőre nem szólnak olyan vészcsengők, amelyek arra utalnának, az Egyesült Államok gazdasága azonnali recesszió felé tartana a következő, nagyjából kilenc hónapban. A Conference Board vezető gazdasági indexe ugyan jócskán lejjebb jött korábbi csúcsához képest, azonban a fogyasztói bizalmi felmérések meglepően kedvező képest mutatnak. A friss munkanélküli segélyért folyamodók számában ugyan lehet emelkedést tapasztalni az elmúlt két-három hónapban, azonban ez nem öltött olyan mértéket, ami recesszióra utalna.

Azonban a szakértő rámutatott, a történelem során a medvepiacokat szinte minden esetben recesszió követte Amerikában, ez alól csak az 1966-os és az 1987-es volt kivétel. Pont emiatt gondolja úgy, hogy a lefelé tartó trend hosszabb lehet időben és nagyobb az árfolyamok százalékos veszteségében is, mint sokan számítanak rá. Bár medvepiacnak a vezető indexekben bekövetkező legalább 20 százalékos visszaesést tart a köznyelv, azonban ezek a visszaesések gyakran jóval többek ennél a 20 százaléknál.

A medvepiacokon a részvények árfolyama tipikusan elveszíti az előző ciklikus bikapiacon elért nyereség felét, vagy annál is többet -  figyelmeztet. Az elmúlt 85 évben mindössze egy olyan medvepiac volt, amikor a vezető indexek visszaesése nem érte el ezt a mértéket, ez pedig még az 50-es években volt.

Stack számításai szerint ez most azt jelentené, hogy az S&P 500-as index korábbi, 2130 pontos csúcsához képest mintegy 34 százalékkal esne, egészen 1400 pontig. Ha nem lesz recesszió, akkor is érdemes egy jó 25 százalékos visszaeséssel számolni.

Tovább tarthat

De nem csak nagyobb lehet a visszaesés, mint sokan várják, hanem tovább is tarthat. Másfél, két év, ahogy az a 60-es 70-es években jellemző volt. Stack úgy véli,  a mostani októberben kezdődött, s nem tavaly májusban, így még jócskán van ideje kifutni magát.

Az elmúlt napok heves áremelkedése a szakértő szerint medvepiaci rally, amely tipikus velejárója a lefelé tartó trendeknek. Ezek nagyon megtévesztőek képesek lenni, s azt az érzetet keltik, hogy minden rendben van, jöhet a további emelkedés. Stack szerint tehát egyelőre nem érdemes vásárolni, ez most nem annak az ideje, hogy valaki megpróbálja eltalálni, hol lehet a piac alja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!