Változás közeleg - sokan már megtették a szükséges lépéseket

Már Mark Möbius, a legendés feltörekvő piaci guru szerint is aranyat kell vásárolni. Eközben a kínai jegybank rég nem látott ütemben kezdte el felhalmozni a nemesfémet, de a többi jegybank sem volt rest. A lelkük mélyén már a jegybankok sem bíznak másban.
Lovas-Romváry András, 2019. szeptember 11. szerda, 18:28
Fotó: Reuters

A legendás befektető, Mark Möbius is csatlakozott az aranyban hívők táborához, legalábbis ez derül ki a nemrég a CNBC-nek adott nyilatkozatából. A Templeton korábbi feltörekvő piaci szakértője, aki ma már saját tanácsadó cégét vezeti úgy vélte, a globális pénzkínálat hatalmas bővülése miatt gondolja úgy, hogy egy befektetőnek illik fizikai aranyat is tartania portfóliójában.

Az összes jegybank próbálja leszorítani a kamatokat, pénzt pumpálnak a rendszerbe. Ehhez még jönnek a kriptodevizák is, s a végén már senki sem tudja, hogy pontosan mennyi pénz is van a világ pénzügyi rendszerében. Ez a folyamat csak gyorsul, ahogy növekszik a gazdasági lassulás veszélye.

Ezért úgy vélem, észszerű lehet a befektetési portfólió 10 százalékának erejéig aranyat vásárolni, s a maradékot magas osztalékhozamú papírokban elhelyezni. Ez különösen igaz, ha a dollár gyengülésnek indulna

- folytatta.

A szakértő szerint az amerikai kormány mindenképpen gyengíteni akarja a dollár árfolyamát, s erre a többi szereplő is hasonlóan reagál, s ebből a leértékelési versenyből végső soron az arany profitálhat majd.

A jegybankok mindenesetre a jelek szerint egyetértenek Möbius-szal. Nem csak a Magyar Nemzeti Bank, de jó pár másik központi bank is becsatlakozott az aranyvásárlási hullámban. Az Arany Világtanács jelentése szerint a jegybankok az év első felében összesen 374 tonna aranyat vette. Ez volt a legnagyobb összegű vásárlás részükről ebben az évezredben.

Valahol legbelül, mélyen a jegybankárok is hisznek az aranyban, azonban nem akarják ezt elmondani, mert nem lennének képesek egy újabb pénzfajtát létrehozni - mondta Möbius. A 2019-es Központi Banki Aranytartalék Felmérés, amelyet az Arany Világtanács (WGC)készített, szintén úgy találta, hogy jelentős volt az érdeklődés a jegybankok részéről az arany iránt. A megkérdezett jegybankok 11 százaléka mondta azt, hogy a következő 12 hónapban növelni szeretnék aranytartalékaik nagyságát. Tavaly 12 százalék mondta ezt, s az azóta eltelt időben a jegybankok összesen 652 tonnával növelték aranytartalékaikat. Ez több, mint a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszer fennállása óta bármikor.

A tervezett vásárlások oka elsősorban a megnövekedett gazdasági kockázat a szokásos tartalékdevizáknál. Középtávon a jegybankok a nemzetközi pénzügyi rendszerben várnak változásokat, a kínai jüan és az arany szerepe növekedhet előrejelzéseik szerint - írja a WGC. Ez utóbbit 40 százaléka a megkérdezett jegybankoknak nevezte meg az aranytartás okaként.

A legnagyobb feltörekvő piaci jegybank is becsatlakozott időközben az aranyat masszívan felhalmozók körébe. A kínai jegybank júliusban 10 tonna aranyat vásárolt, Möbius szerint ez figyelemreméltó, hiszen Kína a világ legnagyobb aranykitermelő országának számít, s ráadásul augusztusban jelentősen enyhítettek az aranyimportra vonatkozó korlátozásokon is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK