Ez világossá teszi az amerikai üzleti körök számára, hogy Magyarország az amerikai politika megítélése szerint olyan ország, ahova érdemes amerikai cégeknek befektetni. Az amerikai kormány azt persze nem fogja elintézni, mert nem is tudja, hogy a befektetők valóban jöjjenek - idézte Draskovicsot az mti.hu - , de ha van ilyen üzenet és ha Magyarország jó feltételeket tud teremteni számukra, akkor még több cég fog jönni. Az ilyen látogatás akkor igazán hasznos, ha utána olyan lépéseket tudunk tenni, amelyek a még ingadozó amerikaiakat arról győzik meg, hogy Magyarországon fektessenek be, felkeltik azoknak a cégéknek az érdeklődését, amelyek még nincsenek jelen Magyarországon. Új elemként külön hangsúlyt kapott a látogatáson, hogy nemcsak úgy általában szeretnénk befektetőket vonzani Magyarországra, hanem olyanokat, akik a legmodernebb technológiákat hozzák, olyanokat akik a kutatás-fejlesztésben is érdekeltek, vagy akár magukat az amerikai egyetemeket nyerjük meg, hogy együttműködjenek magyar egyetemekkel Magyarországon. A pénzügyminiszter közölte, hogy szerdán befektetőkkel is találkoznak. Az ilyen találkozóktól nem azt kell várni, hogy azokon mindjárt konkrét üzleteket kössenek, a cél az érdeklődés felkeltése, és utána aztán dolgozni kell azért, hogy a konkrét üzletek valóban létrejöjjenek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!