A jelek szerint mindössze egy elég erőtlen korrekcióra volt elegendő a feltörekvő piacokon januárban kialakult pánikhangulat az amerikai részvénypiacon, s az amerikai befektetők hangulatromlása is hamar fordulatot vett. Az S&P 500-as részvényindex a héten új történelmi csúcsra emelkedett, s mindezt úgy, hogy a korrekció miatt már koránt sem mutatkozik annyira túlfeszítettnek a piac, mint az év elején.

S&P 500 alapú CFD
Kép: Alfatrader

A január végére enyhülő optimizmus ismét szélsőségesen optimista méreteket öltött az profi amerikai tőkepiaci hírlevélírók körében. Az általuk javasolt pozicionáltságot vizsgáló felmérés friss adatai szerint jelenleg a tanácsadók 54,1 százaléka optimista a részvények várható teljesítményével kapcsolatban, január végén, amikor az S&P 500-as index egy jó 100 pontos esésen volt túl, arányuk mindössze 41 százalékos volt. Eközben ismét a piaci csúcsokra jellemző mélységbe süllyedt a pesszimista szakértők aránya, jelenleg mindössze 15,1 százalékuk tartaná bölcs döntésnek a részvénye eladását. Megjegyzendő, hogy a pesszimisták tábora már november vége óta igen alacsony szinten tartózkodik.

Tanácsadói hangulat
Kép: Napi.hu

A felmérés bull/bear hányadosa ezzel ismét az eléggé egészségtelennek nevezhető 3,6-es értékre emelkedett. Megjegyzendő, hogy az árfolyamok a 3-as érték átlépését követően már nem nagyon szoktak korrekció nélkül tovább emelkedni. Ilyen szempontból kivételesnek is tekinthető a tavaly év végi időszak, ekkor ugyanis a 3-as érték átlépését követően még 80 pontot emelkedett az S&P 500-as index a kisebb, mintegy 5 százalékos korrekció megindulásáig.

A befektetők vételi kitettsége lassan ismét csúcsra jár. Az amerikai aktív alapkezelők szövetségének felmérése szerint tagjaik körében a portfóliók nettó vételi kitettsége az S&P 500-as index irányában már elérte a 89 százalékot, a 90 százalék feletti értékek itt már kifejezetten magasnak számítanak. A feltörekvő piacok esése által kiváltott eladási hullámban január utolsó két hetében ez az érték 95 százalékról 50 százalékra zuhant.

NAAIM tagok vételi kitettsége
Kép: Napi.hu

Arra mindenesetre jó volt ez a viszonylag enyhe, 5 százalékos korrekció, hogy a befektetőket figyelmeztesse, a tőzsde nem egyirányú utca. A Chicago Board Options Exchange-en ugyanis emelkedésnek indult a put/call hányados. Ez azt jelenti, hogy a befektetők ismét elkezdtek eladási opciókat vásárolni a vételi opciók mellett. Ez azt mutatja, hogy most már kevésbé érné őket felkészületlenül egy esetleges piaci áresés, mint január közepén. Akkor a put/call hányados 10 és 30 napos átlaga 8 éves mélypontra zuhant.

CBOE put/call arány átlaga
Kép: Napi.hu

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!