A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 531,11 pontos, 1,32 százalékos emelkedéssel, 40 819,55 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP, amely új történelmi csúcson fejezte be a kereskedési napot - összesített az MTI.

A fúzióra készülő Konzum 6,8 százalékkal, az Opus pedig 3,28 százalékkal esett.

Egész Európában emelkedtek az árfolyamok. A BUX felülteljesítő volt, a német DAX index például 0,5 százalékkal kisebb mértékben nőtt - mondta Péntek Balázs, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek. Az amerikai piacok 1 százalékos pluszban nyitottak. A fejlődő piacok jelentősebb mértékben tudtak emelkedni, mint a fejlettek. A jó hangulat segítette az OTP-t abban, hogy új történelmi csúcsra emelkedjen.

A múlt héten lépte át a 12 ezer forintos lélektani határt az OTP árfolyama, és az elemzők szerint tovább drágulhat a bankpapír. "Egy év távlatában 14 ezer forint környékére emelkedhet az árfolyam."

A Mol 22 forinttal, 0,68 százalékkal 3280 forintra erősödött, 663,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 2,46 százalékkal 12 100 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,16 százalékkal 467,50 forintra csökkent, forgalma 352,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,82 százalékkal 5310 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4006,15 ponton zárt hétfőn, ez 16,23 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn; szerte a világban visszatért a befektetők kockázatvállalási kedve az újabb kínai gazdaságélénkítő intézkedések reményében - írta az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,75 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,66 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,75 százalékkal, Madridban pedig 0,47 százalékkal emelkedett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,78 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,76 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,63 százalékkal nőtt.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,38 százalékos, az S&P 500-as index 1,15 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,72 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,84 százalékos pluszban, 66,29 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 0,86 százalékos nyereségben, 56,55 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,55 százalékkal 1292,20 dollárra esett.

Egy euróért 1,1232 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,04 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!