2021 elején sok piacfigyelő egy új árupiaci szuperciklus kezdetére figyelmeztetett: az alacsony kamatlábak, a fejlett gazdaságokat elárasztó fiskális ösztönzők, a feltorlódott kereslet és a gyors járvány utáni felpattanás miatt. Az elképzelés az volt, hogy a nyersanyagok iránti kereslet meghaladja a kínálatot: egy év zárva tartás után a fogyasztóknak többlet megtakarításaik voltak, amit elkölthettek, az infrastruktúrára és villamosításra irányuló kormányzati programok pedig a nyersanyagok áremelkedéséhez vezettek.

Az IMF Global Price Index Of All Commodities (az összes nyersanyag globális árindexe) segítségével láthatjuk, hogy a nyersanyagárak tovább emelkedtek a 2020. áprilisi világjárványos mélypontok óta. A nyersanyagárak azóta tapasztalt áremelkedése eddig felülmúlta a legutóbbi szuperciklust, amely a 2000-es évek elején kezdődött, és amelyet a feltörekvő piacok (elsősorban a BRIC-országok, vagyis Kína, Brazília, Oroszország és India is) hajtottak. Akkoriban a nyersanyagárak több éven keresztül folyamatosan emelkedtek, amíg az olaj 2008-ban elérte a csúcsot - írja elemzésében a CME Group.

A makrogazdasági fronton a monetáris politikai oldalról érkező támogatás továbbra is erős: a Federal Reserve az Egyesült Államokban, az Európai Központi Bank az eurózónában tart ki azon álláspontja mellett, hogy az egekbe szökő infláció csak átmeneti. Az sem tántorítja el őket a laza monetáris politikától, hogy az USA-ban több mint 30 éve nem látott csúcsra futott a pénzromlás, az euróövezetben pedig 13 éves szintre gyorsult a 4,1 százalékos októberi adat szerint. Egy normális helyzetben ilyenkor az eszközvásárlási programok kivezetésével és az alapkamatok emelésével reagálnak a jegybankok, de most ez elmaradt. Mindez megágyaz a további drágulásnak.

A konszenzus most a világ nagy részén az, hogy nincs sürgős szükség a monetáris támogatás megszüntetésére és végső soron kamatemelésre. Eközben az amerikai szenátusnak sikerült elfogadnia egy 1000 milliárd dolláros infrastrukturális fejlesztésekről szóló törvényt. A fejlett gazdaságok infrastrukturális beruházásai a szuperciklus-elmélet mellett szóló egyik legfontosabb érv, a kiadásokkal ugyanis növelni lehet a nyersanyagok és építőanyagok iránti keresletet.

Voltak komoly csúcsok, de beszakadások is

Példaként említhető, hogy az Egyesült Államokban a fűrészáru és az acél ára 2021-ben többéves csúcsokat ért el. Míg a fűrészáru kurzusa azóta túl van egy erős korrekción, az acélárak továbbra is magasak. A vevőknek hosszú átfutási időkkel kell szembenézniük, mivel az acélművek küzdenek a termékük iránti élénk kereslet kielégítésével.

Viszont van, ami arra utal, hogy a szuperciklus ahogy jött, úgy el is illan hamar: a világ második legnagyobb gazdaságából és legnagyobb nyersanyag-felvásárló országából, Kínából érkező hírek kevésbé biztatók, a kommunista állam növekedése erősen lelassult. Ebben sok tényező játszik szerepet, köztük az energiaválság, amely miatt sok üzemet tettek takarékra, vagy állítottak le, de az ingatlanpiaci fejlesztők - például az Evergrande, a Fantasia Holdings és a Kaisa Group - válsága abba az irányba mutat, hogy jelentősen visszaesik az árupiaci cikkek iránti kereslet Kínában.

Az ország gazdasági növekedése pozitív, de 2021 első feléhez képest egyértelműen lehűlést mutat. Az országnak meg kellett küzdenie a helyi járványkitörésekkel is, amelyeket még mindig nem az oltásokkal, hanem teljes lezárásokkal próbálnak kontrollálni. Miközben a pekingi vezetés visszafogottabb kormányzati kiadásokat hajt végre, ami mind kevésbé pozitív gazdasági környezetet eredményez. Az ország kormánya az utóbbi időben aktívabb szerepet játszott abban is, hogy megpróbálja kezelni az árupiacokat.

Ez kormányzati beavatkozásokhoz vezetett egyes nyersanyagok árának stabilizálása érdekében. Nem meglepő módon ez visszafogta a Kínára leginkább érzékeny nyersanyagok, például a vasérc és kisebb mértékben a réz árát.

Az olajválság a legfájóbb

A 2021-es ősz szokatlan energiaválságot hozott a piacokon: Európában a Gazprom akadozó szállítmányai miatt földgázhiány alakult ki, ami az árakat az egekbe lökte. Ezzel szinte párhuzamosan az olajárak is lendületet kaptak, mivel sok erőművet az energiaigény kielégítése miatt átállítottak kőolaj égetésére. 

A héten az Egyesült Államok, Kína, Japán, Dél-Korea és az Egyesült Királyság is úgy döntött, hogy felszabadítja stratégiai kőolajtartalékai egy részét, ami végre az olajárak eséséhez vezetett. Október végén a WTI-vel 85 dolláros hordónkénti ár környékén kereskedtek, míg a Brent közel 87 hordó/dolláron kurzuson volt. Viszont a felszabadítás után a WTI ismét 80 dolláros szint alatt van, míg a Brenttel az alacsony 80 dolláros tartományban kereskednek. Ha nem lett volna az amerikai, brit és az ázsiai országok lépése, akkor a piaci árak valószínűleg tovább emelkedtek volna, tekintettel az uralkodó bikapiaci hangulatra. Most legalább a piac tisztában van azzal, hogy van egy olyan árszint, amelyet a kulcsfontosságú fogyasztó nemzetek nem fognak tolerálni - írja elemzésében az ING.

Viszont a szuperciklusos drágulás maradására utal, hogy az USA nem csak úgy kiöntötte az olajat a piacra, hanem azt idővel vissza is tölti a tartalékba, amint ez elkezdődik, az olajárak elindulhatnak a 100 dolláros tartomány felé. Minden a kőolajtermelő országokon és Oroszországon múlik: az OPEC+ legközelebb december 2-án ülésezik, és valószínűleg akkor döntenek arról, hogy szükség van-e változtatásokra a megállapodásban. Véleményünk szerint ez valójában a mostani és a találkozó közötti ármozgásoktól függ.

Ha az árak a jelenlegi szintek közelében maradnak, a csoport valószínűleg folytatja a termelés havi 400 000 hordós növelésére vonatkozó tervét. Ha azonban azt látják, hogy az árak az ülés előtt bármilyen okból az alacsony 70 dolláros szint felé mozdulnak el, akkor könnyen lehet, hogy úgy döntenek, hogy szünetet kell tartani. Ha ezt az utat választják, akkor a piacok volatilisebbé válhatnak, és ez valószínűleg az OPEC+ és az USA közötti súrlódások növekedéséhez vezethet.

Közben fontos tényező lehet az árak szempontjából a szén-dioxid-kvóták kereskedelme is: itt az árak emelkedése nem korlátozódik a megfelelési piacokra, például az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerére (EU ETS). Valójában a CME Group GEO-szerződéseinek árazása, amelyek az önkéntes ellentételezési projektek értékét tükrözik, a szerződés 2021. márciusi indulása óta az ellentételezésenkénti 2 dollárról több mint 7 dolláros szintre emelkedett, vagyis megháromszorozódott. Ez egy fontos árjelzés, amely elősegíti a dekarbonizációs és villamosítási törekvéseket - véli a CME Group.

Cserébe azok az iparágak, energiatermelők, akik kőolajat vagy földgázt használnak, számolhatnak a drágább átadási költségekkel. Az áramárakat végül a fogyasztók fizethetik majd meg.

Felmerülő kockázatokból nincs hiány

A szuperciklustörténet legtöbb eleme változatlanul fennáll: magasan vannak a költségvetési kiadások, jelen vannak a monetáris ösztönzők és a világjárványból való gazdasági kilábalás dinamikája sem változik. A másik oldalról azonban olyan kockázatok is felmerülnek, amelyek megkérdőjelezhetik ezt a narratívát.

Az Egyesült Államokban az infláció jelenleg az évi 2 százalékos hosszú távú cél felett van. A kérdés az, hogy ez az infláció valóban átmeneti jellegű lesz-e. Az inflációs pánik a Fedet arra kényszerítheti, hogy korábban szigorítson - már egyre több döntnök véli így az amerikai kvázi-központi bankban.

De egy új vírusvariáns megjelenése - akár a delta egy új mutáció, akár az új dél-afrikai változat - pánikot okozhat a piacokon. Ha az oltások, járványügyi korlátozások mellett ez a teoretikus vírusvariáns gyorsan terjedne, újabb gyár- és szolgáltatásleállások jönnének, akkor nagyon mélyre zuhanhatnak a felfűtött árupiacok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!