A vasérc e heti esése felgyorsult, a határidős ügyleteket 14 százalékkal olcsóbban kötötték, ami december óta a legalacsonyabb szint Szingapúrban. Ennek oka, hogy a várakozások szerint a kínai acéltermelés és -fogyasztás az év hátralévő részében gyengülni fog, részben azért, mert a hatóságok visszafogják a környezetszennyezést. Az árak több mint 40 százalékkal alacsonyabbak az alig három hónappal ezelőtt elért rekordmagas szintnél.

A fémpiacokra nyomást gyakoroltak azok az aggodalmak is, hogy az amerikai jegybank, a Federal Reserve hamarosan elkezdheti visszafogni a masszív ösztönző intézkedéseket, amelyek hozzájárultak az árak emelkedéséhez az elmúlt évben. Lefele húzó tényezők a koronavírus gyorsan terjedő delta-változata miatti újabb járványhullámból eredő kockázatok is. Az Egyesült Államok és Kína gyengébb makrogazdasági adatai a közelmúltban tovább erősítették a globális gazdasági fellendülés megtorpanásával kapcsolatos aggodalmakat.

Ezek az aggodalmak a rezet csütörtökön tonnánként 9000 dollár alá szorították, az ón pedig 11 százalékkal esett, miközben az összes nem nemesfém ára csökkent. A bányászati részvények árfolyama is esni kezdett, a BHP Group, a Rio Tinto, a Glencore és az Antofagasta papírjai több mint 3 százalékot veszítettek értékükből. A kőolaj megingott, és május óta a legalacsonyabb szintre, 65 dollár alá esett hordónként.

A kockázat nagyobb, mint a kínálat

"Az elsődleges mozgatórugók továbbra is a globális növekedéssel kapcsolatos félelmek a delta-változat miatt, mindenekelőtt Ázsiában/Kínában, valamint a Fed jelzése, hogy egyre közelebb kerül a csapoláshoz, ami erősíti a dollárt és általában véve az árucikkekre nehezedik" - mondta Marc Ostwald, az ADM Investor Services International vezető közgazdásza és globális stratégája a Bloombergnek.

A szerdán közzétett jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a Fed legtöbb tisztviselője egyetértett abban, hogy az inflációs és foglalkoztatási célok felé tett előrelépés miatt még az idén elkezdhetik lassítani a kötvényvásárlások ütemét, ami fellendítette a dollárt és visszafogta a nyersanyagok vonzerejét.

A réz 2,8 százalékkal 8,787 dollárra csökkent tonnánként csütörtökön a londoni fémtőzsdén. A gazdaság állapota jósának tekintett anyag - amelyet emiatt doktor réznek is neveznek - májusban több mint 10 700 dolláron érte el történelmi csúcsát. A fém április óta először süllyed 9000 dollár alá

Kína többször felszólította az acélműveket, hogy a szennyezés csökkentése érdekében fogják vissza a termelésüket, és a júliusi termeléscsökkenés azt jelzi, hogy az intézkedések kezdenek hatni. Részben ebből is következik, hogy a vasérc ára 12 százalékkal csökkent, tonnánként 131,30 dolláron kereskedtek vele Szingapúrban, míg a határidős jegyzések 7 százalékkal is süllyedtek.

"A vasérc továbbra is a leginkább Kína-központú az összes nyersanyag közül, így amikor a gazdasági aktivitás lelassul, a vírus terjed és az ellátási vonalak megszakadnak, a vasérc a tűzvonalban lesz" - mondta Ole Hansen, a Saxo Bank nyersanyagstratégiáért felelős vezetője.

A vasérc visszaesése átgyűrűzött az acélra, az árak pedig a kínai kereslet csökkenésére vonatkozó várakozások miatt zuhantak. Az országnak az ingatlanpiac visszafogására és a megugró árak megfékezésére tett lépései hat hónapja a leglassabb ütemben növelték a lakásárakat.

"Az acélárak globálisan a várakozásainknak megfelelően hűlni kezdtek, és fenntartjuk azt a véleményünket, hogy 2021 hátralévő részében és 2022-ben további árcsökkenés várható, mivel a kínai építőipari kereslet gyengül" - írja a Fitch Solutions jegyzetében. 

Az alumínium lehet a bika

Mások viszont a kilátások az alumínium piacán az ING szakértői szerint: az említett környezetvédelmi célok miatt Kína elsődleges alumíniumtermelésének növekedése éves szinten 5 százalékra lassulhat az év elejére tervezett 7 százalékos növekedéshez képest.

Másodszor, az elmúlt években a kohászati üzemek Jünnan tartományba települtek át, hogy kihasználják a régió tisztább és olcsóbb vízenergiájának előnyeit. A közelmúltban azonban arra kérték őket, hogy 10 százalékkal csökkentsék a csúcsáramfogyasztásukat, mivel az áramellátást a szénellátás hiánya és a szárazabb időjárás is visszafogta.

Ez növeli az idei évre tervezett "felfutási" projektek késésének kockázatát. A csapadék szintjéből eredő kockázatok továbbra is fenyegetést jelenthetnek, különösen, ha figyelembe vesszük az új kapacitások növekedésével együtt növekvő energiaigényt. Továbbra is kérdéses, hogy ha az áramellátás stabilizálódna a területen, az képes lenne-e kiszolgálni a tervezett kapacitásbővítéseket az alumínium kohókban. Így a kereslet továbbra is erős marad, ami a kínálati rés növekedéséhez vezet

Kína megújuló energiaforrások, például a napelemek felé való elmozdulása miatt az alumíniumötvözetből készült panelvázak iránti kereslet erőteljes növekedése várható. Ebben az évben az alumíniumot tartalmazó áruk exportja az egyik erős pillér, amely a keresletet támogatja.

Dióhéjban összefoglalva, a kínai piac valószínűleg továbbra is deficites marad, és ez 2025 felé tovább nőhet. Ennek eredményeképpen Kína a jövőben is nagy mennyiségben importálhat alumíniumot és annak ötvözeteit. Eközben a félkész termékek exportja 2019-ben elérhette a csúcspontját, és folyamatosan csökkenő tendenciát fogunk látni. Ez arra utal, hogy Kína valószínűleg a világ többi részével fog versenyezni a piaci többlet felszívásában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!