A tájékoztatás szerint a névváltozással együtt a részvények névértéke is megváltozik, az eddigi 100 forintról 12,50 forintra módosul, a lépéssel a tőzsdére bevezetett részvények darabszáma a nyolcszorosára emelkedik. Ezt követően bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére a korábban elhatározott, 15,8 milliárd forint összegű apporttal történt tőkeemelésből származó új részvényeket, melyekkel február 7-én lehet majd először kereskedni.

A névváltásra, a részvényfelaprózásra és az új részvények bevezetésére azt követően kerül sor, hogy az AutoWallis tulajdonába került a Wallis Csoport négy gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó és autós szolgáltatásokat nyújtó vállalata - emlékeztetnek a közleményben.

Székely Gábor, az AutoWallis Nyrt. befektetési igazgatója a közleményben elmondta, hogy a fenti lépések eredményeként a BÉT hetedik legnagyobb árbevételű vállalatának tőzsdei átalakulása a végéhez ér.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!