A cégek pedig mindent megtettek azért, hogy valamennyi index erősödjön. A DAX-nak például a Volkswagen próbált támaszt nyújtani. A VW-papírok 1 százalékos többlettel zártak annak köszönhetően, hogy az autógyár ma publikált gyorsjelentése szerint háromnegyedével nőtt az üzemi nyereség. A frankfurti mutató további segítséget adott a felminősítések miatt erősödő DaimlerChrysler is. A kedvező híreknek köszönhetően az autószetkor többi képviselője is emelkedőre került, ám ez is kevés volt ahhoz, hogy a frankfurti DAX és a párizsi CAC pluszba kerüljön, az említett gyenge amerikai GDP-adat ugyanis morózussá tette a befektetőket. London többek között a Shellnek, a dohányiparban érdekelt BAT-nak, illetve a gyógyszerszektorból ismert AstraZeneca kitűnő teljesítménye nyomán csekély többletet könyvelhetett el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!