A februári ár az egy évvel korábbi 2655 dollárosnál már csaknem négy és félszer magasabb. A ródium kínálata az idén sem fedezheti teljes mértékben az igényeket, így nem kizárt, hogy a fém még a mostaninál is drágább lehet - idézi az MTI a közleményt.

A világon az összes kibányászott ródium 88 százalékát az autóipar használja fel. A környezetvédelmi előírások folyamatosan szigorodnak, különösen a nitrogén-oxidokra vonatkozók, így amíg az elektromos autók nem váltják ki teljesen a hagyományos gépjárműveket, szükség lesz a ródiumkatalizátorokra - mutatott rá Juhász Gergely, a Conclude vezérigazgatója.

A benzinüzemű autókba tavaly átlagosan 20 százalékkal több ródiumot építettek be, mint egy évvel korábban, miután új szabályozás lépett életbe, másrészt a forgalomban mért kibocsátási tesztek kötelezővé tétele miatt nem lehet csökkenteni a ródiumtartalmat.

A hirtelen keresletbővüléssel a Conclude vezetője szerint nem tudtak lépést tartani a platinafémeket felszínre hozó dél-afrikai bányacégek, amelyek az elsődleges, az újrahasznosítás nélkül számított kínálat 83 százalékát biztosítják. A világ második legnagyobb ródiumbányászati kapacitásával rendelkező Oroszország 10 ezer unciával kevesebbet termelt ki tavaly az előző évhez képest.

Juhász Gergely a közleményben jelezte: ha a koronavírust nem tudják megfékezni, az a világ autógyártásának visszaesésén keresztül a ródium keresletét is visszafoghatja. Ám ha az élet visszatér a normális kerékvágásba, és Kínában folytatódik a szigorúbb előírásokra való áttérés, akkor az a fém iránti igényeket tovább srófolhatja, bár kisebb mértékben, mint tavaly.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!