Továbbra is mindenki a Fed szerdai esti döntésére vár, mely után kiderül, hogy változtat-e eddigi monetáris politikáján az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet.

"Mindenki a tengerentúlra figyel, más fontos esemény nem is történik" - erősítette meg a Marketwatchnak Peter Dixon, a Commerzbank londoni stratégája, aki szerint a piac ma még nem elég erős, a makroadatok meglehetősen vegyesek. Éppen ezért azt várja - és egyetért vele a legtöbb elemző -, hogy most még nem fog lépni a Fed, azonban még várhatóan idén visszafogják az eszközvásárló programjukat.

Mindennek megfelelően még az optimizmus az úr és ez meg is látszott a teljesítményeket: a londoni FTSE-100 0,3 százalékkal, a frankfurti DAX 1,1 százalékkal, míg a párizsi CAC-40 1,6 százalékkal teljesítette túl a napi kezdőértékét. Ezen kívül jó napjuk volt a periféria indexeknek is: a milánói FTSE-MIB-nél 0,3 százalékos, a madridi IBEX-35-nél 0,8 százalékos erősödést mértek.

A céges hírek közül érdemes kiemelni a Phillips közel három százalékos pluszt hozó teljesítményét, amit annak köszönhet a holland elektronikai termékeket gyártó cég, hogy a Deutsche Bank tartásról vételre módosította a részvényekkel kapcsolatos ajánlását. Hatalmasat, majdnem 30 százalékot zuhant viszont az olajiparban dolgozó olasz Saipem, amely fokozódó nehézségekkel néz szembe Algériában, így az idei évre várt a korábbi 450 millió eurós profit helyett, immár akár 350 millió eurót is elérő negatív eredményt is elérhet.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!