A 2023-at elég jól kezdték a tőzsdék világszerte, ez azonban az elmúlt napokban inkább oldalazásba váltott át. A befektetők nagy részét foglalkoztató fő kérdés most az, a tavalyi nagy lejtmenet után tényleg eljött-e az ideje visszaszállni a részvényekbe – írja összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

A piac egyre inkább bízik abban, az infláció lassulása lehetővé teszi a Federal Reserve számára, hogy hamarosan véget vessen az agresszív kamatemeléseknek. Ezek komoly szerepet játszottak a 2008 óta nem látott nagy éves szintű eséshez a részvényárfolyamokban. Ráadásul a szakértők egy része attól tart, hogy ezzel sikerül recesszióba dönteni nem csak az amerikai, de az egész globális gazdaságot is.

Az S&P 500 még soha nem érte el mélypontját a recesszió kezdete előtt, de még nem világos, hogy az amerikai gazdaságban ez valóban bekövetkezik-e- mondta Ed Clissold, a Ned Davis Research amerikai vezető stratégája. Ők 75 százalékos esélyt látnak egy 2023 első felében kialakuló visszaesésre. Van ami arra utal, hogy a puha landolás nem sikerül, s így nem sokan akarnak amerikai részvényeket tartani.

Nem csoda így, hogy a jó évkezdet után egy kis megtorpanás tapasztalható, hiszen mindenki árgus szemekkel várja a bejövő adatokat, próbálja kitalálni hol is tart a kamatemelési és a gazdasági ciklus.

A múlt sem mesél el mindig mindent

Clissold szerint a különböző szektorok múltbeli teljesítménye útmutatást nyújthat arra vonatkozóan, hogy hol érdemes a ciklus adott szakaszában befektetni. Azok a szektorok és eszközosztályok, amelyek teljesítménye a gazdasági ciklusok késői szakaszában erősek – például az alapanyaggyártók és az ipari vállalatok – általában jobban szerepelnek a recessziót megelőző hat hónapban. Ugyanez vonatkozik a tartós fogyasztási cikkeket gyártó cégek részvényeire és az egészségügyi szektorra is. Ugyanakkor az olyan kamatérzékeny szektorok részvényei, mint a pénzügyi, az ingatlan és a növekedésorientált technológiai, általában gyengén muzsikálnak ebben az időszakban.

A gond csak az, hogy a tavalyi nagy eladási hullám intenzitása és kiterjedtsége megnehezíti a historikus összehasonlításokat. 2022 nagy vesztesei, a kamatra érzékeny technológiai és távközlési szektor képviselői voltak az idei emelkedés eddigi nagy nyertesei, ami persze nem csoda, hiszen ha enyhül a Fed hozzáállása, akkor ezen cégek értékelésében indokolt lehet a változás. A nagy kérdés, hogy ezek a cégek és részvények vajon letudták-e már a medvepiaci legrosszabb részét.

A nagy cégek e héten befutó jelentései (a Microsoft tegnap jelentett, a Tesla szerda este fog) némi iránymutatással szolgálhat a merre továbbról, mint ahogy a tavalyi utolsó negyedéves amerikai GDP adat első becslése is, ami holnap lát napvilágot.

Mark Newton, a Fundstrat Global Advisors technikai stratégiai vezetője szerint az S&P 500 valószínűleg október közepén már elérte el mélypontját. Ha az index a decemberi, 3800-as mélypontja felett tud maradni az szerinte jó jel. Azt látni, hogy a részvénypiacon egyre több szektor stabilizálódik, de az emelkedéshez leginkább a technológiai szektor magára találása kellene.

A Bloomberg által megkérdezett elemzők többsége mindenesetre az idei év második és harmadik negyedévében az amerikai gazdaság visszaesésével számol. Ez megfelelne a recesszió általános definíciójának, ebben a kérdésben azonban hivatalosan a végső szót Amerikában a National Bureau of Economic Research szokta kimondani. Ők viszont 1979 óta csak átlagosan 234 nappal annak kezdete jelentették be, hogy a recesszió megkezdődött.

A tőzsde mindent megmutat

Sokkal valószínűbb, hogy a tőzsde inkább valós időben mutatja, mi is történik a gazdaságban.

A CFRA elemzőcég szerint a tőzsde a második világháború óta jellemzően 7 hónappal a recesszió kezdete előtt jelzi annak kockázatát, míg a részvényárak mélypontjukat a visszaesés vége előtt 5 hónappal érik el.

Így nem csoda, hogy az S&P 500-as index már jóval azelőtt elindulhat felfelé, hogy a recesszió tényét egyáltalán bejelentenék – mondta Gillian Wolff, a Bloomberg Intelligence vezető elemzője. A piac tavaly a cégek nyereségének a csökkenését árazta be. Idén a magasabb hitelfelvételi költségek és a tartós gazdasági bizonytalanság valószínűleg visszafogja majd továbbra is a növekedést, így modelljük szerint az index 2023 végén 3977 körül, múlt pénteki szintjén fejezheti be az évet. Van azonban egy optimista forgatókönyvük is, ez a 4896-os év végi indexértékkel számol, ami körülbelül 23 százalékos növekedést jelentene.

Kevin Rendino, a 180 Degree Capital vezérigazgatója arra tippel, hogy az Egyesült Államok recessziója már elkezdődött és ebben a helyzetben szerinte a kisebb cégek részvényeit érdemes vásárolni. Jellemzően ugyanis ezek árfolyama kerül elsőként a mélypontra, s szerinte ezek fogják majd elsőként lereagálni a meginduló fellendülést is. Ennek már vannak biztató jelei, hiszen míg az S&P 500-as index idén eddig 3,5 százalékkal emelkedett, a szélesebb, kisebb részvényeket is tartalmazó Russel 2000-es index már 6 százalékos pluszban jár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!