A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a csütörtöki gyengébb nap után optimistább hangulat jellemezte a pénteki kereskedést. Különösebb vállalati hír nem volt, alapvetően az elmúlt napok mozgását korrigálták a részvények.  Főleg az OTP és a Richter erejének köszönhetően emelkedett a BUX.

Kiemelte, a Mol enyhén emelkedett, az olajipari papírok esetében a vevők nem nagyon látszanak, ugyanakkor a Richtert egyre inkább vitték a befektetők.

A Mol 14 forinttal, 0,43 százalékkal 3278 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,80 százalékkal 12 600 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,28 százalékkal 462 forintra csökkent, forgalma 305,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5400 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el

A BUMIX 4346,22 ponton zárt pénteken, ez 91,39 pontos, 2,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!