A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Kisebb mértékű optimizmus jellemezte a kereskedést - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Az OTP részvényét tovább vették, a Mol esetében elfáradtak a vevők, a Richter és a Magyar Telekom ára csökkent. A magyar olajpapír árfolyama ismét a 2600 forint környékét kóstolgatja, úgy tűnik, afelett már nem annyira intenzívek a vételek.

Nem volt túlságosan erős nap a BÉT-en, különösen annak fényében, hogy a nemzetközi piacok - főleg az európai részvénypiacok - elég erősek.

A vezető nyugat-európai tőzsdeindexek erős pluszban - DAX 1,3 százalék, párizsi index 0,8 százalék, londoni index 0,6 százalék - voltak zárás előtt. A New York-i tőzsde irányadó indexei jelentős emelkedéssel nyitottak, a befektetőket felvillanyozták a januári foglalkoztatottsági adatok valamint a koronavírus elleni hatásos kezelésről szóló hírek.

A Mol ára nem változott, 2618 forintot ért, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 150 forinttal, 1,03 százalékkal 14 720 forintra erősödtek, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 2 forinttal, 0,44 százalékkal 450 forintra csökkent, forgalma 268,5 millió forint volt.

Richter-papírok 5 forinttal, 0,08 százalékkal 6585 forintra gyengültek, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3633,45 ponton zárt szerdán, ez 11,09 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!