A tisztánlátáshoz azért az hozzá tartozik, hogy a Telekom Montenegro Csoport (TCG) eredményeit a Magyar Telekom konszolidált eredménykimutatása 2005. II. negyedévétől tartalmazza, míg mérlegét az elmúlt év március 31-én konszolidálta pénzügyi kimutatásaiba – a olvasható a Magyar Tőkepiac mai számában. Hozzáteszik a TCG konszolidálása nélkül a csoport bevétele 2,3 nőtt. A forgalom esetében a jelentés megjegyzi, hogy a mobil-, az internet-, és összekapcsolási (nagykereskedelmi) szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ellensúlyozta a kiemelkedő forgalmi árbevételek visszaesését. A vállalat EBITDA szerinti eredménye 4,9 százalékkal, 62 milliárd forintra futott fel, míg ugyanez a TCG nélkül 59,4 milliárd lett volna. A vezetékes szegmensből származó árbevétel 3,7 százalékkal, 82 milliárd forintra emelkedett, miután a szélessávú internet és összekapcsolási szolgáltatások igen jól húztak. A mobil üzletág ennél is tisztesebb bővülést mutatott fel, hiszen az innen érkező bevétel 10,5 százalékkal 71,2 milliárd forintra szökött fel. A cég nettó adósságállománya 18,8 milliárd forintra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!