A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese elmondta: csendes és békés volt a szerdai kereskedés, emelkedett a BUX és erősödött a forint is. Az igazgatóhelyettes szerint a Magyar Telekom esti gyorsjelentése érdekes fejleményeket hozhat a csütörtöki kereskedésben.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője a vezető részvények közül kiemelte a Molt, amely a korábbi napokkal szemben erősebb forgalommal zárt szerdán. Hozzátette: az európai piacokon is lapos volt a forgalom, úgy látszik a hét második felében nyilvánosságra kerülő makrogazdasági adatokra várnak a kereskedők.

A nagy durranást az Elmű és az Émász jelentette, az előbbi 17,7, utóbbi 15,1 százalékkal drágult annak nyomán, hogy a Világgazdaság arról írt, az állam 49 százalékos részesedést szerezne mindkét tőzsdei társaságban, s az erről szóló bejelentés napokon belül várható.

A Mol 75 forinttal, 0,61 százalékkal 12 275 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,11 százalékkal 4395 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 380 forintra esett, forgalma 745,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,88 százalékkal 4025 forintra nőtt, a részvények forgalma 989,5 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!