Az aranyvaluta örömei

Az euró bevezetésekor fontos érv volt, hogy így a kereskedők és a turisták Európa-szerte megspórolhatják a valuták egymáshoz viszonyított mozgásából fakadó veszteségeket, az átváltás költségeit és közvetlenül összehasonlíthatók lesznek egymással az európai árak és bérek. Bár apáink és nagyapáink valóban megszokták a különböző, egymással nehezen összemérhető pénzekkel való pepecselést, dédapáinknak távolról sem voltak efféle gondjaik.
Korányi G. Tamás, 2011. október 21. péntek, 00:01
Fotó: Napi.hu

Egy utazó 1914 háborús nyara előtt csaknem fél évszázadon át úgy utazhatta körül a földet − mint Phileas Fogg ama bizonyos 80 nap alatt −, hogy nem kellett aggódnia, milyen árfolyamon válthatja helyi valutára a magával vitt úti kassza tartalmát. Sőt, az ekkoriban mindjobban terjedő kötvénykibocsátások során gyakran vállalták át a kibocsátók évtizedekre előre a befektetők árfolyamkockázatát. A kötvénytulajdonos maga választhatta ki, hogy esedékességkor az előre rögzített arányok szerint melyik valutában kéri a pénzét.

Az aranyvaluta-rendszer nemzetközi elterjedésének kezdetét 1867-re teszik. Ekkor hívta össze III. Napóleon Párizsba a nemzetközi monetáris kongresszust azzal a céllal, hogy megteremtsen egy egységes aranyalapú világpénzt. Bár ez − brit, orosz és német−osztrák ellenzés miatt − nem sikerült, Franciaország, Belgium, Svájc és Olaszország létrehozta a Latin Éremuniót. A hozzájuk csatlakozó Spanyolországban, Szerbiában, Görögországban, Romániában és Bulgáriában ugyan nemzeti nevet kaptak a valuták − ahogy Olaszországban is megmaradt a líra −, de egy 20 dináros, lírás, drachmás vagy levás mindenhol ugyanúgy 5,806 gramm színaranyat tartalmazott, mint a Napóleon-arany. (Ami persze 1870 után már nem a császárt, hanem a III. köztársaság gall kakasát ábrázolta.) Az angol egyfontos (a sovereign) finomsága (22 karát, vagyis 0,916 ezrelék) és 7,322 grammos színsúlya ugyan eltért ettől, de ugyanúgy állandó volt, mint a húszdolláros 30,093 grammos vagy a 10 rubeles 7,742 grammos színsúlya. Az aranyvalutához az 1867-es Meidzsi-forradalom után csatlakozó japánok a fontot vették alapul, így az első világháborúig 10 aranyjen egy fonttal volt egyenlő.

Az Osztrák−Magyar Monarchia a kiegyezés után jószerével egyedül maradt saját ezüstvalutarendszerével, és ez egyre több hátrányt okozott neki a nemzetközi pénzügyi életben. A kettős monarchia aztán 1892-ben szintén áttért az aranyvalutára. Bár az új valután, az aranykoronán elsőre nem látszott, de lényegében az aranyfrankrendszerhez csatlakozott a Monarchia is. A korábbi ezüstforintot 1:2 arányban váltották át aranykoronára, az új korona finomsága 900 ezrelék volt és 0,3048 gramm aranyat tartalmazott. Ezzel 20 korona éppen 20 franknak, levának, lejnek, stb. felelt meg, 24 korona meg 1 fontnak, tehát kerek volt a váltószám. Ez különösen kötvénykibocsátáskor volt hasznos, hiszen milyen jól mutatott mondjuk az 1914-es Budapest székesfővárosi kötvény címletezése: a 2400 koronás alapcímlet éppen 20 fontnak, illetve 2520 franknak felelt meg.

Az aranyvalutarendszer ugyan járt egy lényeges hátránnyal, ám ezt akkor még senki sem érzékelte. A kormányok gazdaságpolitikai eszköztárában monetáris elemek szinte nem voltak, a bankóprést nem lehetett működtetni. A kamatlábak évtizedeken át állandóak, illetve inkább csökkenőek voltak (a Monarchiában 5-ről 3,5−4-re, Angliában 3-ról 2 százalékra csökkentek az állampapírkamatok) és az infláció fogalmát nem ismerték. (Bár egy állandó, lassú áremelkedés azért volt, de ez a legtöbb európai országban a korszak átlagában évi 2 százalék alatt maradt.)

A háború kitörésekor, 1914 augusztusában napok alatt felfüggesztették valamennyi országban a bankjegyek aranyra váltását és ehhez a győztes országok is csak a húszas évek elején tértek vissza. De csak rövid időre: 1931-ben előbb a dollár, majd a frank és a font aranyra váltását is fel kellett függeszteni (utóbbi ekkor már 40 százalékos ázsióval forgott az aranyfonthoz képest), és az újbóli visszatérés csak Svájcnak sikerült. Itt 1949-ig voltak forgalomban a fix értékű 20 frankos érmék, a vrenelik. A svájci frank az a valuta, amely relatíve a legkisebb értékvesztésen esett át 1914 óta: a mai frank aranyáron számolva az akkori frank 7 százalékának felel meg. A dollár már csak 1,25 százalékot, a font pedig mindössze 0,4 százalékot ér, a többi pedig már régen nem ugyanaz a pénz.

A több tíz millió forgalmi aranyérme Európában még egyszer, a második világháború utáni hiperinfláció idején vette át a forgalmi pénz szerepét. 1946. augusztus 1-jén, amikor a forint létrejött és az aranyforgalmat súlyos büntetéssel fenyegették, a lakosság hetek alatt mintegy 35 ezer kilogramm súlyú arany ékszert és érmét váltott át forintra, grammonként 13,2 forintos árfolyamon. A nyugat-európai országokban az új pénz bevezetését (a kontinensen az utóbbi száz évben csak Svájcban, Svédországban és Nagy-Britanniában nem volt pénzcsere vagy devalváció) nem kísérték adminisztratív aranyforgalmi tiltások, ezért a francia, német családoknál ma is komoly befektetési eszköznek számítanak a régi Napóleon- vagy éppen Vilmos császár aranyak. Magyarországon ezek, illetve a 10, 20 és 100 koronás Ferenc József aranyak a szocializmus évtizedei alatt "gyanúsnak" számítottak, tartásukat sokszor a disszidálási szándék bizonyítékának tekintették. Ma viszont a régi aranyvalutaérmék nem csupán értékállandóságuk és szépségük, de egyfajta "békebeli" hangulat utáni nosztalgia okából is mind kedveltebb befektetési célpontok.

Valutaárfolyamok Magyarországon 1914 júniusában
AranykoronaGramm színarany
Angol font24,07,322
Amerikai dollár4,941,506
Orosz rubel2,540,774
Német birodalmi márka2,350,713
Holland gulden1,980,605
Francia/svájci frank1,050,290
Japán jen2,40,732
Forrás: Forrás: Napi Gazdaság-számítás

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK