Az előző napi lendülettel emelkednek a tőzsdék

Az előző napi rekordokat tetéző indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2021. január 21. csütörtök, 16:00
Fotó: Getty Images

A DJIA-30 index 0,13 százalékkal, az S&P-500 index 0,09 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,42 százalékkal magasabban kezdte a csütörtöki kereskedést.

Szerdán a Wall Street indexei az új washingtoni adminisztrációtól várt gazdasági intézkedések reményében emelkedéssel, rekordszinten zártak. Hagyományosan ez nem meglepő, ha egy új elnök foglalja el a hivatalát: négy éve Donald Trump beiktatása után is erős lendületet vettek a tőzsdék, most Joe Biden hatalomátvétele sem hozott mást.

Az árfolyamok emelkedése mellett szól az is, hogy a piacok az S&P-500 index tagjaitól a nyereség 24 százalékos növekedését várják a tavalyi 15 százalékos csökkenés után.

A csütörtöki pozitív kezdésben az általános várakozások mellett szerepe volt még nyitás előtt közzétett, kedvező makrogazdasági adatoknak is.

Az elmúlt héten a vártnál és az előző hetinél is kevesebben folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban. Decemberben a megkezdett lakásépítések száma az előző havihoz képest 5,8 százalékkal 14 éves csúcsra emelkedett, csakúgy, mint a kiadott építési engedélyek száma 4,5 százalékos havi növekedéssel.

Az olajárak csökkentek csütörtökön az amerikai nyersolajkészletek váratlan mértékű, múlt heti növekedése miatt. A Brent nyersolaj ára az amerikai kereskedési kezdetén 0,43 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 55,84 dolláron, a WTI ára pedig 0,43 százalékkal 53,08 dollárra csökkent.

A dollár már sorban a negyedik napja gyengül a kilátásba helyezett gazdaságélénkítő program államadósság-növelő és inflációgerjesztő hatása miatt. A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index csütörtökön az amerikai piacok nyitásakor 0,29 százalékkal állt alacsonyabban 90,21 ponton. Az index 0,6 százalékkal az év eleji szintje felett. Tavaly az index 6,7 százalékkal csökkent.

Az eurót 0,33 százalékkal jegyzik erősebben 1,2145 dolláron. Az arany ára lefelé korrigált a gyengül dollárnak köszönhetően elért két heti csúcsról. Az arany spot ára az amerikai piaci nyitáskor 0,26 százalékkal állt alacsonyabban 1866,99 dolláron unciánként.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK