Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,23 százalékos napi visszalépéssel 1290,60 ponton zárt, 13,81 százalékkal tavaly év végi értéke fölött.

A befektetők meghallgatták az Európai Bizottság mérsékelten bizakodó nyilatkozatát az euróövezet kilátásairól, de jobban figyeltek a bizottság kedden megjelent, őszi előrejelzésének számaira. Ezek szerint az eurövezetben jövőre lassúbb gazdasági növekedés várható, mint amit tavasszal jósoltak Brüsszelben.

Mivel halvány a remény, hogy az Európai Központi Bank csütörtökön enyhítéssel sietne a gazdaság segítségére, a tőzsdéken óvatos profitkivétel volt a hétfőn elért, legújabb rekordokból.

A tengerentúlról sem jött ösztönzés. Egy kedden kiadott magánstatisztika szerint az Egyesült Államokban a múlt hónapban csökkent az áruházláncok forgalma. Közben a szolgáltatások teljesítménymutatója a szeptemberinél nagyobb javulást jelzett ugyan, csakhogy ez tíz szolgáltatási ágazatnak volt köszönhető, miközben nyolcban már romlott a helyzet - ez utóbbi február óta a legrosszabb adat, miután szeptemberben még csak négy ágazat helyzete súlyosbodott. Az egymást semlegesítő számok láttán a New York-i piacok is lefelé tartottak, kétnapi emelkedés után.

Szerdán az euróövezeti szolgáltatások októberi teljesítményéről, a kiskereskedelem szeptemberi forgalmáról, a német ipari megrendelések szeptemberi alakulásáról és a múlt heti amerikai jelzálogkölcsön-igénylésekről érkeznek adatok. A német Ifo intézet euróövezeti gazdasági hangulatmutatót közöl a mostani negyedévre, majd délután az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet kiadja átfogó konjunktúramutatóját (leading indicators) szeptemberről.

Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 16,78 pontos, 0,25 százalékos romlással 6746,84 ponton zárt, 14,40 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 28,12 pontos, 0,31 százalékos mínusszal 9009,11 ponton végzett, 18,35 százalékkal az év végi értéke fölött.

Párizsban a CAC-40 35,25 ponttal, 0,82 százalékkal 4253,34 pontra gyengült, 16,82 százalékkal meghaladva a múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 1,13 százalékot, a madridi IBEX-35 0,79 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 2,10 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG20 1,05 százalékkal 2521,41 pontra csökkent, a Mol 0,94 százalékkal 210,00 zlotyra esett.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,13 százalékkal, az S&P 500-as 0,21 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,04 százalékkal volt az előző záró alatt.

Az euró, 1,35 dollár alá süllyedt, 0,31 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban, 1,23 frank alatt, 0,04 százalékkal került kevesebbe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj este hordónként (159 liter) 105,77 dollár volt, 46 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 0,75 dollárral 897,75 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0003 dollárral 2,5279 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1309,40 dollár volt a hétfői késői 1317,45 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!