Az FHB volt a nap sztárja

Jó hangulat uralkodott kedden a világ tőzsdéin, ami meg is látszott a magyar börze teljesítményén is.
Deák Bálint, 2010. július 6. kedd, 16:57

A nap sztárja azonban az FHB volt, amely előző nap jelentette be, hogy milyen feltételekkel vásárolja meg az Allianz Bankot. Az ár úgy látszik tetszett a befektetőknek, hiszen a bank árfolyama 12,3 százalékkal 1163 forintra emelkedett. Napközben azonban ennél is magasabban több mint 14 százalékos pluszban is forgott a bankrészvény. A nagyobbik testvér sem szerepelt rosszul, hiszen az árfolyama 2,2 százalékkal 4890 forintra emelkedett. Az OTP is forgott ennél magasabban is, árfolyamának napi csúcsa 4975 forint volt. Az egyetlen aggasztó dolog az volt, hogy a forgalom elég alacsony maradt, hiszen alig haladta meg a 10 milliárd forintot.

A vezető részvények közül a legjobban ismételten az elmúlt időszak legjobban teljesítő papírja a Mol szerepelt. Az olajrészvény árfolyama 2,6 százalékkal 19 800 forintra emelkedett, ami csupán 70 forinttal maradt el a napi maximumától.

A Richter 1,4 százalékkal 42 770 forintra emelkedett, ami a nap végi lekötés miatt jelentősebben elmaradt a napi maximumot jelentő 43 105 forintos értéktől. A Magyar Telekom lemaradó volt egész nap, és a kereskedés utolsó órájának a hajrája is arra volt elegendő, hogy a részvény 1 százalékkal 642 forintra emelkedett, igaz napközben ez a részvény is volt egy picit magasabban.

A BUX így 2 százalékkal 21 511 pontra tudott emelkedni. A decemberi határidős lejárat egy picit ezt is meghaladva 2,3 százalékkal 21 790 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK