Az IMF felvette az SDR-kosárba a kínai devizát

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2016. október elsejei hatállyal felvette az SDR-kosárba a kínai devizát - közölte hétfőn az IMF.
MTI-Eco, 2015. november 30. hétfő, 19:00
Fotó: Reuters

Az IMF igazgatósága az ötévente esedékes revízió keretében felülvizsgálta az SDR (Special Drawing Rights - különleges lehívási jogok) devizakosarat alkotó devizák körét, különös tekintettel annak mérlegelésére, hogy a kínai deviza, a renminbi ("népi pénz", elterjedtebb nevén "jüan") megfelel-e a felvételi követelményeknek. Az SDR a nemzetközi szervezet tagjai által használható tartalék és hitelezési eszköz, a kosár a legjelentősebb nemzetközileg használt valutákat egyesíti.

Az IMF igazgatósága megállapította, hogy a renminbi (RMB) megfelel a felvételi követelményeknek, ezért 2016. október 1-jei hatállyal ötödik devizaként felvette a kosarat alkotó devizák, az amerikai dollár, az euró, a japán jen és a font-sterling közé.

"Az igazgatóság renminbi felvételéről hozott döntése fontos előrelépés a kínai gazdaságnak a nemzetközi pénzügyi rendszerbe való integrálásában és egyúttal elismerése a kínai hatóságoknak az ország monetáris és pénzügyi rendszerének megreformálására tett erőfeszítéseinek is. A reformok folytatása és kiterjesztése a nemzetközi pénzügyi rendszert is megerősíti és nagyban hozzájárul majd a kínai és a globális gazdasági növekedés fellendítéséhez és stabilizálásához" - kommentálta a bejelentést az IMF vezérigazgatója Christine Lagarde.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK