A mostani árakhoz viszonyítva még mindig 10 százalékos áremelkedést valószínűsítő elemzés szerint a Mol jó üzletet kötött az INA irányításának megszerzésével, ennek pozitív hatása a számokban azonban előszőr 2010-ben lesz érzékelhető. Rövidtávon viszont jelentős kockázatot hordozhat a forint gyengülése. Különösen akkor ha az valamelyik féléves periódus végén következne be mert akkor nem érvényesülhet megfelelően a devizahitelkitettséget természetesen fedező gazdálkodási hatások (a bankok jelentősen szigoríthatnának a hitelfeltételeken).

Nem kedvez a Molnak a finomítói környezet sem, hiszen a dízelen elérhető árrés közel harmadolódott, a benzinen pedig feleződött tavaly óta. Ráadásul a gazdasági válság egyelőre még nem érzékelhető hatása várhatóan a fogyasztás jelentős csökkenése lesz. Az elemzés optimizmusra 2010-től lát okot, 2009-ben még nehéz vár a társaságra szerinte, akkor is ha az utolsó negyedévet még erősen sújtó készletátértékelési hatás az idei eredményt már pozitív irányba befolyásolhatja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!