Bár az Európai Központi Bank (ECB) elnöke pénteken biztatta a piacokat, hogy a bank októberben kezdődő mennyiségi enyhítése "jelentős" méretű lesz, a befektetők továbbra is óvatosak.

Az Oroszország ellen pénteken hivatalossá vált új szankciók hírét a piacok már csütörtökön, a döntés nyilvánosságra kerülése után nagyrészt feldolgozták. A rosszabbodó orosz piaci kilátásoktól pénteken már csak a frankfurti tőzsde szenvedett tovább. Másutt a befektetők inkább előretekintettek, ám ott sem láttak semmi megnyugtatót.

Jövő héten pénzügy-politikai értekezletet tart az amerikai jegybankrendszer (Fed). Kamatemelés most még biztosan nem lesz, de sokan tartanak az értekezletről megjelenő közleménytől, amely esetleg igazolja majd az aggodalmakat, hogy a Fed jövőre inkább előbb, mint később kezdi meg a szigorítást.

A délután kiadott amerikai kiskereskedelmi statisztikában nem volt meglepetés, amely módosíthatott volna a kamatvárakozáson. A kiskereskedelmi forgalom, havi összehasonlításban, gyorsulva nőtt a múlt hónapban, bár az ütem továbbra is szerény, nem haladta meg az elemzők várakozását. Éves egybevetésben a bővülés még mindig elmarad a válság előtt szokásostól. A fogyasztói hangulat viszont 14-havi csúcsra javult az Egyesült Államokban a szeptember közepi előzetes felmérés szerint. A tízéves amerikai kincstárjegy hozamának emelkedése - másfél havi csúcsra - arra vall, hogy a befektetők továbbra is korai kamatemelést áraznak.

A másik bizonytalansági tényező a szintén jövő héten esedékes skót népszavazás a függetlenségről. A befektetők továbbra is riasztónak tartják Nagy-Britannia esetleges feloszlásának politikai következményeit. Éppen a londoni piacon azonban ez most kevésbé látszott, mert az ipari nyersanyagok dollárerősödés okozta áresése lelassult, és ez támogatta a londoni tőzsdén nagy számban jegyzett nyersanyagipari részvényeket.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,11 százalékos javulással 6806,96 ponton zárt, 0,86 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 0,41 százalékos mínusszal 9651,13 ponton végzett, 1,04 százalékkal az év végi értéke fölött.

Párizsban a CAC-40 0,02 százalékkal 4441,70 pontra erősödött, 3,39 százalékkal meghaladva múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 0,10 százalékot vesztett, a madridi IBEX-35 0,02 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 0,46 százalékkal került lejjebb.

Varsóban a WIG-20 0,17 százalékkal 2497,38 pontra fogyott, a Mol 159,45 zloty maradt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!