Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Buda-Cash elemzői nem várnak összeomlást a világgazdaságban a FED monetáris szigorításának hatására. A tapering, azaz a tapír, a Fed mennyiségi ösztönző programjának szűkítése lassan és óvatos lépésekkel halad és Fed csak nagyon óvatos ebben a kérdésben. Ugyanakkor vannak globális kockázatok, amelyek között elsősorban a kínai hitelezési lufi kipukkadása vagy egy kialakuló amerikai likviditási pánik okozhat problémákat, illetve a feltörekvő piacokon most is látható feszültségek hozhatnak váratlan fordulatot.

Taraczky Andrej, a Buda-Cash Brókerház Zrt. vezetője felhívta a figyelmet a tegnapi amerikai piaci folyamatokra, amikor a hosszú hozamok az újabb 10 milliárdos csökkentés hatására nem emelkedtek, hanem csökkentek. Ez vélhetően annak volt köszönhető, hogy túl sokan várták már ezek a lépéseket, túl sokan fogadtak az ebből logikusan következő hozamemelkedésre. A piac az ilyenkor szokásos módon fordított módon reagált, a sok pozíció miatt estek a hozamok. Hasonló várakozásokkal közelít ő a mindenki által várt dollárerősödés felé is, amíg a piaci helyzet le nem tisztul az általános dollárerősödési várakozások könnyen az ellenkezőjükbe fordulhatnak.

Az USA gazdasága beindult, idén 2,5, jövőre 3 százalékos növekedést valószínűsítenek, munkanélküliség lassan közelít a Fed által megjelelölt 6,5 százalékhoz. Ugyanakkor a 2,5 százalékos infláció még nagyon messzinek tűnik, ezért az amerikai kamatemelés lehetősége is nagyon távoli. Nagyon fontos tény a Buda-Cash elemzői szerint az, hogy az USA államháztartási hiánya is csökken és eközben a monetáris lazítás visszafogása ellenére a Fed mérlegfőösszege továbbra is folyamatosan nő. Mindezek alapján ők továbbra is emelkedésre számítanak az USA részvénypiacán, szerintük a Google, a Blackrock, mellett a kevésbé ismert American Tower (távközlésben használatos adótornyok), LyondellBasell (vegyipar az olcsó palagázra alapítva) vagy a Cheniere Energy részvényei (szintén az olcsó palagázhoz kapcsolódóan ez az a cég amely várhatóan előszőr fog cseppfolyós gázt exportálni az USA-ból) lehetnek jó vételek.

Európa gazdasága is lassan beindul, a negyedik negyedévben már jövekedésbe fordul és kamatemelés itt sem valószínű (még csökkenés is lehetséges), sőt a hitelezési aktivitás növelése céljáből indíthat valamilyen hitelezésöszötönző programot - mondta el Réczey Zoltán, vezető elemző. Ezáltal az európai gazdaság is tovább haladhat a növekedés felé, ami jó hatással lehet a vezető részvényekre - itt a Buda-Cash elemzői az AXA, az ING, az Allianz, a VW, a Daimler, a BASF és a Syngenta részvényeit ajánlják vételre.

Japánban kicsit elkéstek a monetáris lazítással, az Abenomics néven ismert programmal. A költségvetési hiány és az államadósság ugyanis hatalmas és ez hatalmas kockázatot jelent a japán gazdaságra nézve még akkor is ha most a program pozitív hatásai már látszanak. A Nikkei ugyanakkor 50 százalékos emelkedésen van túl (a jen 89-ről 104-ig gyengült a dollárral szemben), a japán részvények már nem olcsóak a Budacash szerint, ők a továbbiakban a japán részvénypiacon már csak enyhe emelkedésre számítanak. Szerintük a Toyota, Honda, Bridgestone és Denso részvényei jöhetnek szóba vásárlásra.

Taraczky Andrej a devizákat elemezve a font lehetséges euróval szembeni erősödésére hívta fel figyelmet, az angol és az európai jegybank ugyanis ütemkülönbségben van, az angol sokkal közelebb van a kamatemelés lehetőségéhez. Ugyanakkor az elmúlt héten volt szerinte megfigyelhető a japán jen piacán, hogy újra menedékdeviza lehet. Az elmúlt heti feltörekvő piaci korrekció megmutatta ugyanis szerinte, hogy a sokak által várt jengyengülés, ami a Bank of Japan mondetáris lazító lépései miatt elkerülhetetlennek látszik, akár könnyen meg is fordulhat, legalábbis időnként.

Magyarországon már csak elmúlt pár nap elég volt arra, hogy megmutassa mekkora változások következhetnek be igen rövid idő alatt. Az optimista befektetői hangulat most sokkal óvatosabbá vált, hiába javulnak a magyar makromutatók. Idén meglehet a 2 százalékos GDP- növekedés a Buda-Cash szerint is, a munkanélküliség 9,1 százalékra csökkent (igaz ez elsősorban a közmunka és a külföldön foglalkoztatottak miatt volt lehetséges).  Van is hova fejlődni, hiszen a tavalyi GDP még jó öt százalékkal alacsonyabb mint a válság előtt szint és még 2015-re is legfeljebb annak alulról súlyozása várható.

A Buda-Cash szerint az MNB nem feszítheti tovább a húrt annak ellenére, amit Matolcsy György mondott a héten. A 320 forint feletti árfolyam ugyanis már nagyon sok gazdasági szereplő részére káros lenne. A lengyel alapkamat 2,5 százalék, ez alá életveszélyes lenne menni szerintük, a magyar 2,85-ös szint bőven tükrözi a magyar kockázatokat. A magyar hosszú hozamok tegnapi 50-70 bázispontos emelkedése mutatja, hogy lassan itt a vége a példátlanul magyar kamatcsökkentési ciklusnak a Buda-Cash szerint.

Idén derül majd ki, hogy valóban bekövetkezett e a magyar gazdaságban a növekedési fordulat. A tavalyi számokban a mezőgazdaság ingadozás sokat torzított, az idén kellene az iparnak 5 százalék körüli szintre gyorsulni. A mezőgazdaság sötét ló, de a magyar gazdaságnak attól függetlenül is nőnie kellene.

A hitelminősítőknek lassan lépniük kell Magyarország felé, az év második felére ez mindenképp várható a Buda-Cash szerint. A magyar részvénypiacon az OTP-t alulértékeltnek tartják, de a devizahitelesek mentése nagy bizonytalanság. A cég a legvalószínűbb forgatókönyv szerint hosszabban elhúzódó évi 10 milliárd körüli veszteséggel számolhat e miatt. A Molnál hatalmasak a kockázatok, talán a legnagyobbak a magyar piacon, mert az INA-val kapcsolatos fejleményeket nem lehet előre látni. A Budacash szerint itt már bármilyen megoldás jobb lehetne a jelenlegi helyzetnél. A Richter értékelése már reális szinten van, a Mteleko-mal pedig óvatosnak kell lenni a szabályozói kockázatok miatt.

A forintárfolyam a piacon tegnap óta azt mutatja, hogy magyar kamatcsökkentés kiárazódott, sőt jelenleg kamatemelést áraz a piac a forward árfolyamok alapján (tegnap óta 303 forintról 312 fölé emelkedett az euró árfolyama). A gyengülés mértéke az elmúlt két napban meglepő a Buda-Cash szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!