Az ukrajnai leírások miatt az elemzői várakozások szerint a tavalyi utolsó negyedévet is kénytelen lehetett veszteséggel zárni az OTP Bank. A bank által összegyűjtött elemzői előrejelzések átlaga alapján - ez egyelőre 6 elemző előrejelzéseit tartalmazza - a bankcsoport az október-decemberi időszakban összesen 3,546 milliárd forintnyi veszteséget ért el, ezzel éves vesztesége elérheti a 116,7 milliárd forintot. A bank pénteken publikálja gyorsjelentését.

A bank működése - akárcsak a devizahiteles elszámolás miatt hatalmas veszteséget hozó második negyedévben - alapvetően nyereséges volt ebben az időszakban, a rendkívüli, korrekciós tételek nélkül számolt eredmény 13,168 milliárd forint lehetett az időszakban. Azonban a bank a szakértők szerint a harmadik negyedév vége óta (társasági adó után) mintegy 16,62 milliárd forintnyi tartalékot kellett képezzen a donyecki és a luhanszki kitettségeire.

Persze az, hogy a bank a tavalyi évet veszteséggel zárja nem érheti meglepetésként a szereplőket, hiszen a devizahiteles üggyel kapcsolatban a második negyedévben elszámolt óriási veszteségek óta ez már minden befektető számára nyilvánvaló volt, a kérdés csak az idei veszteslég mértéke lehetett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!