Sikerült megint jól meglepnie az elemzőket a pozitív irányban az OTP Banknak. A legnagyobb magyar bankcsoport harmadik negyedéves jelentése szerint az év harmadik negyedévében összesen 79,3 milliárd forintnyi adózott profitot termelt, ez jó 10 milliárd forinttal magasabb, mint amire az elemzői konszenzus alapján a piac számíthatott.

A nagy meglepetés azonban mégsem akkora, ennek a pozitív eltérésnek a jelentős része ugyanis abból származik, hogy az elemzők jóval több kockázati költséggel számoltak a negyedév során, mint amennyit a bank ténylegesen elszámolt, 4,2 milliárdot a várt 13,8 milliárd helyett.

Azonban ettől eltekintve is jó negyedévet tudhat maga mögött a bank, a tavalyi év hasonló időszakához képest a nettó eredmény 14 százalékkal növekedett. Szeptember végéig így már összesen 212,8 milliárd forintnyi profitot termelt a csoport, ami 21 százalékos növekedés 2016-hoz képest.

A jelentés szerint a hazai bankszektorban az idei első kilenc hónapban folytatódtak, illetve erősödtek azok a pozitív trendek, melyek az elmúlt évben beindultak. A vállalati kihelyezések 8,7 százalékkal bővültek, míg a szektorszinten kihelyezett lakáshitelek volumene 31 százalékkal, a személyi kölcsönöké pedig 41 százalékkal nőtt. A kelet-közép európai régióban a magyarországihoz hasonló gazdasági folyamatok tapasztalhatók, a növekedés dinamikája az uniós átlagot meghaladó, a fő hajtóerő mindenhol a lakossági fogyasztás, illetve az EU források növekvő igénybevétele.

A jelentés szerint az OTP Csoport az elmúlt időszakban dinamikus növekedési pályára állt. Ennek eredményeként az elmúlt egy évben organikusan 10 százalékkal nőtt a teljesítő hitelállomány, illetve további 25 százalékos növekedést eredményez a két befejezett és a két folyamatban lévő akvizíció - írja a jelentés.

A kilátásokat tekintve optimista a menedzsment. A jelentésben leírtak szerint a következő időszak is kedvező környezetet fog nyújtani a dinamikus növekedési stratégia folytatásához. Ezért az organikus növekedés biztosításához szükséges tőkén túlmenően termelődő tőkét, jelentős részben, további értékteremtő akvizíciókra szándékozik allokálni. Mindemellett a tervezett és megvalósított akvizíciók, az organikus növekedés, illetve a társaság jövedelmezőségének alakulása függvényében a menedzsment az éves osztalék folyamatos növelésére is törekedni fog - írja a jelentés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!