A BUX végül 0,65 százalékos erősödéssel 23475,64 ponton kötött ki. Valamennyi blue chip erősödött, de közülük csak a Richtert és az OTP-t érdemes kiemelni: a gyógyszerrészvény 1,4 százalékkal 43 610 forintra izmosodott, a bankpapír pedig több mint 1 százalékos többlettel 8185 forinton végzett. Szerényebb teljesítmény nyújtott a Magyar Telekom és a Mol, előbbi 0,4 százalékkal 971 forintra drágult, a utóbbi 22 070 forinton zárt, ez pedig 0,1 százalékos pluszt takar. Az Egis nem követte szektortársát a kisebbik gyógyszergyár 0,6 százalékot veszített érétkéből, így 31 800 forinton hagyta maga mögött a mai napot. A vevők dominálták viszont a Synergon piacát, így a rendszerintegrátor kurzusa 2,66 százalékos emelkedés után 655 forinton állapodott meg. A BorsodChem befektetői is örülhettek, jelesül annak, hogy a cég részvényeinek árfolyama 2545 forinton állt záráskor, ami 0,6 százalékos többletnek felel meg.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!