A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,88 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel 18 727,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a kezdeti mínusz után lassan, folyamatosan emelkedett a BUX a nap folyamán. Az irány a régióban hasonló volt, a fejlett piacokon viszont rossz hangulatban folyt a kereskedés.

A hazai részvényindexet elsősorban az OTP húzta kedden. Valamennyire a forint is erősödni tudott, a devizapiacokon nagyobb változás nem történt - tette hozzá.

A Mol 30 forinttal, 0,24 százalékkal 12 445 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,14 százalékkal 4430 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 374 forintot ért, forgalma 459,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 23 forinttal, 0,56 százalékkal 4097 forintra csökkent, a részvények forgalma 760,3 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1504,80 ponton zárt kedden, ez 4,82 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!