Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez talán nem is véletlen, hiszen a bankbetéteket érintő szabályozás az európai bankszektor iránti bizalmat rendítheti meg. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy a legnagyobb magyar bank részvénye  hétfőn 3,6 százalékkal 4481 forintra esett vissza. ezzel megnyílt az út a 4170 forintos szintek felé is, főleg ha kedden meg is erősíti mozgását a bankrészvény. A forgalom egyelőre nme volt túl magas, ami esetleg fordulatot jelezhetne, de az elmúlt időszakokban azért könnyen fordult egyik napról a piac. Az OTP közel 9 milliárd forintos forgalma mellett a Mol is meghaladta a 2 milliárdot. Az olajrészvény azonban úgy látszik túl lett gyötörve az elmúlt napokban, mert hétfőn az olaj árának stagnálása ellenére 1 százalékkal 16 830 forintra drágult. Ebben szerepe lehetett az újabb olajmező megvásárlásának is.

A Magyar Telekomról a Deutsche Bank jelentett meg friss elemzést, amelyben tartahtónak látja a részvényenkénti 50 forintos osztalékot, ennek ellenére a célár 390 forintra csökkent. A Telekom-papírok azonban így is 0,5 százalékkal 398 forintra emelkedtek. Tovább szenved viszont a Richter részvénye. A technikailag fontos 34 500 forintos szint letörése után 33 345 forintig esett a részvény, ami 1,1 százalékos csökkenést takart. Így a BUX a hét első kereskedési napján 1,1 százalékkal 18 152 forintra csökkent.

A kisebbik bankrészvény az FHB, amely a kereskedés előtt tette közzé gyorsjelentését jobban megúszta a napot. Úgy látszik a számokkal elégedettek voltak a befektetők így a részvény stagnált 375 forinton.

Az Egis ezt már nem mondhatja el magáról. A kisebbik gyógyszergyártó 1,8 százalékkal 18 895 forintra csökkent hétfőn.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!