Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe 1,6 százalékkal 23 415 pontig erősített, 20 milliárd forintot közelítő forgalomban. A BUX pozitív befektetői hangulatban ezúttal a jobbak között szerepelt a régiós tőzsdeindexek összevetésében.

A blue chipek mindegyikének nőtt az árfolyama, a legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal az OTP-részvényé. A bankpapír így ismét 5000 forint fölött zárt, ezúttal 25 forinttal. Az FHB jegyzése is jelentős, két és fél százalék körüli mértékben került pénteki záróértéke fölé.

Kiemelkedően nagy, 7 milliárd forintot közelítő forgalomban kereskedtek a Mol részvényeivel. Az olajtársaság árfolyama 1,6 százalékkal 22 500 forintig kúszott föl; a Mol még a pénteki zárás után jelentette be a tőzsde honlapján, hogy 450 millió euró összegű hitelszerződést írt alá.

Önmagához képest szintén jelentős, másfél milliárd forintot meghaladó forgalmat produkált a Richter is, a gyógyszerpapír 1 százalékkal 47 265 forintig erősödött; miközben az Egis veszített valamennyit az árfolyamából. Az Mtelekom hajszálnyi drágulása 693 forintot eredményezett a nap végére.

A pénteki, majdnem 20 százalékos drágulás után ismét valósággal szárnyalt a KEG árfolyama, közel 30 százalékkal emelkedve; az értékpapírra 200 millió forint fölött születtek kötések. A társaság még pénteken jelentette be, hogy cseppfolyós propán-bután gáz bértárolására két évre szóló szerződést kötött a Mol Nyrt-vel.

A másik végletet a Humet jelentette a hét első tőzsdenapján; a társaság 10 százalékkal zuhant csekély forgalomban.

A kis papírok egyébként is szerényebb teljesítményt nyújtottak, a BUMIX-index fél százalékkal 2052 pontig ért föl.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!