Az OTP volt a nap sztárja

A BUX 0,38 százalékos plusszal 21 631 ponton zárt. Az OTP volt a nap végén is az egyetlen nagy papír, amely pluszban zárt.
NAPI, 2010. március 2. kedd, 16:42
Fotó:

A keddi kereskedésben a vezető papírok közül az OTP egész nap megőrizte a vezető szerepét és a nap végén is - egyetlen blue chipként - pluszban zárt, vagyis 5692 ponton, 2,14 százalékkal az előző napi záróértéke felett 13,4 milliárd forintos forgalom mellett.

Az OTP kedden tette közzé a gyorsjelentését, amelyben az elemzői várakozásoknál 35 százalékkal magasabb negyedik negyedéves profitról számolt be csoport szinten. Az utolsó háromhavi 20,4 milliárd forintos nettó profittal teljesült az év elején kitűzött 150 milliárd forintos éves eredmény is.

Mol erősödéssel kezdte a napot és délelőtt érte el napi csúcsát, a 18 190 forintos szintet, de ez a növekedés nem volt ahhoz elég, hogy a nap végén is pluszban zárjon. A magyar olajipari vállalat papírja végül a hétfő esti záráshoz képest 0,33 százalékos mínusszal 18 ezer forinton állt meg. A részvények forgalma kétmilliárd forint volt.


A Telekom nyitáskor szintén emelkedéssel kezdett, de már kora délután az előző napi záróértéke alá esett és a nap végén 0,56 százalékkal 715 forintra esett. A részvények forgalma 1,8 milliárd forint volt.

A Richter eleve eséssel kezdte a napot és a kereskedés végén is mínuszban zárt: 0,3  százalékkal 41 400 forintig csökkent, 787,7 millió forintos forgalom mellett. A kisebbik gyógyszergyártó, az Egis is veszteséggel zárta a napot, 0,5 százalékkal 19 300 forinton állt a nap végén. Az Egis reszvények forgalma 75 milliárd forintot tett ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK