Heti Kitekintés - 2013.10.21.

Az elmúlt héten véget ért a 16 napja tartó huzavona: az amerikai politikusoknak sikerült megegyezésre jutnia a költségvetési kérdésekben; bár a megállapodás csupán átmeneti jellegű ugyan, azonban rövid távon ismét visszazökkenhetünk a megszokott kerékvágásba, így a tengerentúli kormányzat újraindulását követően újra a szokásos témák mozgathatják majd a piaci szereplők fantáziáját.

Az előttünk álló néhány nap folyamán az S&P500-as index komponensek 25%-a tesz majd közzé beszámolót; míg a magasabb fokozatba kapcsoló gyorsjelentési szezon eredményei mellett a makronaptár is tartogat majd izgalmakat, az Egyesült Államokban és Európában egyaránt.

.Bár az elmúlt héten ismét új történelmi csúcsra emelkedett az S&P500: az előttünk álló héten fontos vállalati gyorsjelentések-, valamint kiemelt makroadatok mutathatnak majd utat az amerikai részvényindex számára
Admiral Markets

Az amerikai kormányzat újraindulását követően a befektetői figyelem a politikai csatározásokról ismét a gazdasági adatközlések felé fordul: az előttünk álló hét első felében pedig megismerhetjük a várva-várt szeptemberi, átfogó munkaerőpiaci statisztikákat is, amelyek továbbra is kiemelt szerepet játszhatnak a Fed által követett monetáris politika, különösen a havi 85mrd dolláros eszközvásárlási műveletek tervezett szűkítése miatt.

Az előzetes piaci várakozások alapján a munkanélküliségi ráta 7,3%-on ragadhatott szeptemberben; míg az elemzői konszenzus szerint 180 ezer fővel bővülhetett a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma. Bár a kormányzat leállását megelőzően óvatos ütemben bár, de tovább javult az amerikai munkaerőpiac helyzete: a fiskális bizonytalanság, és az elapadó makroadatok rövid távon szinte biztosan megkötik a Fed döntéshozóinak kezét a tapír előcsalogatásában. Az elemzői várakozások szerint éppen ezért idén már nagy valószínűséggel nem is számíthatunk a mennyiségi lazítás ütemének érdemi visszafogására.

Kép: Admiral Markets

Magasabb fordulatra kapcsol a tengerentúli gyorsjelentési szezon is; így a munkaerőpiac helyzetének változása (vagy adott esetben romlása) és a Fed monetárispolitikájának esetleges finomhangolása mellett a vállalati beszámolók mutathatnak majd utat az elmúlt héten ismét új csúcsra kapaszkodó S&P500-as index számára. Az előttünk álló néhány nap folyamán jelent többek között a McDonalds, a Boeing, a Caterpillar és a Ford is.

A héten érkező tengerentúli makroadat dömpingből érdemes még kiemelni a hétfői- vélhetően csökkenésről beszámoló- használt lakás-értékesítéseket, valamint a pénteki új lakás eladási statisztikákat is; míg a hét egyik kiemelt adatközlése ismét a csütörtökön közzétételre kerülő, heti munkanélküli segélykérelmek számának alakulása lehet majd. Az elmúlt hetekben több torzító tényező mellett a kormányzat leállása miatt is növekedett az adat, így a héten minden szem az amerikai munkaerőpiac helyzetére szegeződhet majd a piacokon.

Kép: Admiral Markets

Az elmúlt hetekben megtorpant a munkanélküli kérelmek csökkenése: kérdéses, hogy az amerikai kormányzat újraindulását követően folytatódhatnak-e a kedvező folyamatok. Forrás: tradingeconomics.com

Nem fognak unatkozni azonban az európai befektetők sem: csütörtökön többek között Németországból és az euroövezetből érkeznek majd beszerzési menedzserindexek: az előzetes várakozások óvatos javulást valószínűsítettek az eurozóna adatsoraiban; pénteken mindemellett a német IFO index felé fordulhat a piaci figyelem, amelytől szintén hangulatjavulást valószínűsített az elemzői konszenzus.

Devizapiaci kitekintés

Izgalmakban valószínűsíthetően a devizapiacon sem lesz hiány: a dollár elmúlt heti lejtmenete megtorpant, miután a piacokon az óvatos helyezkedés jegyében indult a hétfői kereskedés; az előttünk álló nagyszámú adatközlés-, valamint a keddi Nonfarm Payrolls felé közeledve.

Így míg a zöldhasú számára első körben a hét második napján érkező átfogó munkaerőpiaci adatközklések mutathatnak majd irányt, a japán jenre pedig a hétfői, külkereskedelmi statisztikák után a hét utolsó napján érkező inflációs mutatók lehetnek fokozott hatással.

Hétfőn átmenetileg elbizonytalanította a befektetőket a szigetország külkereskedelmi egyenlegének vártnál magasabb hiánya; miután az export szeptemberi, 11,5%-os bővülése alulmúlta a piac 15,6%-os várakozásait. Ugyanakkor Kuroda jegybankelnök a kitűzött 2%-os inflációs célszint mellett ismét síkra szálló kommentjét, valamint a jen jelentős leértékelődése ellenére is tovább emelkedő külkereskedelmi hiányt együttesen ismét az újabb stimulus iránti reményeket erősíthette fel a befektetőkben: vélhetően ez húzódhatott meg a jen a dollárral szemben mutatott hajnali óvatos gyengülése mögött is.

A heti kitekintés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.