Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 2,03 százalékkal, 23 343,51 pontra esett; az index az utóbbi öt hónap legnagyobb napi veszteségét szenvedte, értéke pedig közel három heti mélypontra süllyedt.

A szélesebb körű Topix-index, amely az első szekcióban forgalmazott valamennyi részvényt magában foglalja, 1,61 százalékkal, 1702,57 pontra csökkent zárásra. A légitársaságok árfolyamának alakulását tükröző almutató 3,4 százalékkal, közel hároméves mélypontra zuhant, miután a Japan Airlines 3,9 százalékot, az ANA (All Nippon Airways) pedig 3,0 százalékot veszített értékéből.

Az Oriental Land, a tokiói Disneyland üzemeltetője 7,8 százalékos veszteségben zárta a napot, miután sajtóhírek szerint három éve először nyereségének csökkenéséről ad majd számot a decemberben zárult kilenc hómapról.

Az utazási és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok közül a H.I.S. árfolyama 6,8 százalékkal csökkent, a tokiói Narita repülőtér és a belváros közötti gyorsvasútat üzemeltető Keisei Electric Railway pedig 6,2 százalékot veszített értékéből.

A nap vesztesei közé tartoznak kozmetikumokat gyártó cégek, amelyek csúcstermékei iránt erős a kínai kereslet. A Shiseido 5,5 százalékos, a Kose pedig 5,9 százalékos mínuszban zárt.

Ugyanakkor meredeken emelkedett az egészségügyi eszközöket - egyebek között védőöltözékeket, maszkokat fertőtlenítő szereket - gyártó vállalatok árfolyama. Az Azearth 23,7 százalékkal, az Airtech Japan 17,1 százalékkal, a Niitaka 21,8 százalékkal, a Kawamoto pedig 21,6 százalékkal drágult.

Az egészségügyi hatóságok szerte a világban sürgős intézkedéseket tesznek, hogy fékezzék a koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány terjedését.

Kínában, ahol a fertőzöttek száma már meghaladja a 2700-at, a halottaké pedig nyolcvanegyre nőtt, három nappal meghosszabbították - egészen vasárnapig - a holdújévi szünetet.

Szórványos eseteket jelentettek Hongkongból, Makaóról, Thaiföldről, Tajvanról, Vietnamból, Szingapúrból, Malajziából, Nepálból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából.

Félő, hogy az idegenforgalomra és a fogyasztásra egyaránt súlyos csapást mérhet a járvány további terjedése.

Zuhan Európa is

Jelentős, 1 százalékot jóval meghaladó csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, mivel a befektetők egyre jobban aggódnak a Kínában kirobbant, gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány várható gazdasági következményei miatt.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,41 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,38 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,69 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,30 százalékkal esett a nyitásban.

Az eurót 1,1034 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő délelőtt kilenc órakor, 0,10 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,17 százalékos mínuszban, 58,59 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 2,34 százalékos veszteségben, 52,92 dolláron forgott kilenc órakor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,35 százalékkal, 1577,45 dollárra nőtt.

Pénteken nyereséges nyitás után mérsékelt veszteségben zártak az irányadó tőzsdeindexek New Yorkban: a Dow Jones ipari átlag 0,58 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,90 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója pedig 0,93 százalékos mínuszban fejezte be a napot.

A legfontosabb európai tőzsdeindexek viszont még emelkedéssel zártak pénteken. A londoni FTSE-100 mutató 1,04 százalékos, a DAX-30 index 1,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,88 százalékos pluszban zárt. Milánóban 1,11 százalékkal, Madridban pedig 0,46 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,86 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,13 százalékkal ugrott meg.

Budapest egyelőre kivétel

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,03 pontos emelkedéssel, 44 523 ponton nyitott hétfőn.

A pénteki záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!