Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A csütörtöki ázsiai kereskedésben publikálták a kínai fogyasztói árindexet, melynek júliusi értéke 1,8 százalékos növekedést mutatott, mely valamivel magasabb az elemzők által várt 1,7 százalékos értéktől, de elmarad a júniusi 2,2 százaléktól. Egyes elemzők szerint az adat arra enged következtetni, hogy akár 150 bázisponttal is csökkentheti a kötelező tartalékrátát a kínai központi bank az év végéig, melyet két 25 bázispontos kamatvágás kísérhet.

A kínai GDP növekedése a China Securities Journal szerint az idei évben 8 százalék feletti mértékben bővülhet. A korábban közzétett második negyedéves gazdasági bővülés 7,6 százalék volt, mely 2009 első negyedéve óta a leggyengébb adat.

Kisebb mértékben árnyalja a piacokon megfigyelhető optimizmust, hogy a japán gépipari megrendelések 5,6 százalékkal emelkedtek júniusban, mely jelentősen elmaradt az elemzők által várttól.

Az ázsiai és a ma délután érkező amerikai makroadatok előtt csendes kereskedés jellemezte a tengerentúli piacokat, melyben az irányadó indexek minimális elmozdulást mutattak tegnapi záróértékükhöz képest. A Dow végül 0,1 százalékot erősödött, a Nasdaq 0,2 százalékkal gyengült, míg a S&P 500 0,1 százalékkal került feljebb.

Az ázsiai piacok a frissen publikált makroadatok közepette jól szerepelnek, az indexek az ausztrál börze kivétel a pozitív tartományban tartózkodnak. A dél-koreai KOSPI vezeti az emelkedést, közel 2 százalékkal került feljebb, míg a gyenge japán makroadat ellenére a Nikkei 225 1,1, a TOPIX 0,8 százalékot erősödött.

A Rio Tinto első féléves nettó eredménye 5,89 milliárd dollárra esett az előző év azonos időszaki 7,59 milliárd dolláros nettó profitját követően. Ha az eredményt tisztítjuk az egyszeri tételektől, akkor a vállalat 5,15 milliárd dolláros nettó eredménye az elemzői várakozásokat felülteljesítette. A részvények 3,6 százalékot erősödtek az ausztrál börzén.

A japán Nikon az idei évre vonatkozó üzemi eredményét visszavágta, melyet a vállalat a devizaárfolyamok kedvezőtlen irányú változásával indokolt. A társaság részvényei 8,1 százalékot estek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!