Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csökken az olaj világpiaci ára, emellett óvatosabbak a piacok a Nagy-Britannia uniós tagságáról kiírt népszavazás közeledtével

Az IG Markets londoni elemzőcég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 12 ponttal, 0,2 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 9 ponttal, 0,1 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 10 ponttal, 0,2 százalékkal esik a nyitásban.

Kevés fontos adat várható pénteken. A sort a német statisztikai hivatal nyitja meg a fogyasztói árak májusi alakulását tükröző adatsorával, majd a francia és az olasz ipar áprilisi teljesítményéről kaphatnak képet a befektetők. Az angol jegybank ugyancsak délelőtt ismerteti a fogyasztók inflációs várakozásait felmérő kutatásának eredményeit. Délután a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közzéteszi az amerikai fogyasztók hangulatáról júniusban készített felmérésének előzetes adatait.

A nyersolaj világpiaci ára csökken, de továbbra is 50 dollár fölött áll. Közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor az észak-tengeri Brent augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 51,56 dollárba került, 39 centtel, 0,75 százalékkal lett olcsóbb az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 41 centtel, 0,81 százalékkal, 50,15 dollárra esett.

Ázsiában is gyengültek a tőzsdeindexek annak nyomán, hogy újra előtérbe kerültek a világgazdasági növekedés lassuló növekedése miatti aggodalmak. Tokióban 0,76 százalékos, Hongkongban 0,59 százalékos, Ausztráliában 1,00 százalékos, Dél-Koreában pedig 0,35 százalékos mínuszban álltak az irányadó mutatók a záráshoz közeledve. Sanghajban és Sencsenben nemzeti ünnep miatt nincs kereskedés.

A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,6 százalékkal esett, de így is 1,7 százalékos pluszban állt a múlt pénteki záráshoz képest.

Nyugat-Európa már a második egymást követő napon zárt veszteségben csütörtökön. A frankfurti DAX-index 128,16 ponttal, 1,25 százalékkal, 10 088,87 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 69,63 ponttal, 1,10 százalékkal, 6231,89 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 43,12 ponttal, 0,97 százalékkal, 4405,61 pontra süllyedt.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,00 százalékkal 2989,69 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,94 százalékkal, 1340,20 pontra csökkent zárásra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!